Kísérleti fesztivál a Gödörben

Vágólapra másolva!
Újabb programponttal gazdagodott a fesztiválokkal amúgy is telezsúfolt tavasz: május 14-én és 15-én először rendezik meg a Gödör Klubban a Drótanya Összművészeti Fesztivált. A kétnapos esemény zenei, táncos, filmes és képzőművészeti programokat kínál, melyeket a kísérleti jelleg kapcsol össze.
Vágólapra másolva!

Hang és mozgás

A két nap során az érdeklődők túlnyomórészt olyan produkciókat láthatnak majd, melyek a tánc- és mozgás-, valamint zeneművészeti fellépéseket hangolják össze. A táncosok tehát élő zenére improvizálnak, egyedi és csak az alkalomra szóló közös performanszt hozva létre ezzel.

A zenei anyag szándékosan széles skálán mozog: a műfaj "nagy öregjeitől" a fiatalokig, a csak akusztikus zenétől a csak elektronikusig.

Mozgás és kép

A fesztiválon a Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) díjnyertesei és egyéb filmesek mutatkoznak be. A közönség ezen kívül ritkán vetített független és kísérleti alkotásokat láthat majd.

Kép és tér

A Drótanya hangulatához szorosan illeszkedő kiállítások és tárlatok a hagyományos falon lógó alkotásoktól a szobrokon át a videóinstallációkig több stílust is magukba foglalnak.


A Drótanya Összművészeti Fesztivál péntektől szombat estig látogatható, a belépő egy napra ezer, két napra ezerötszáz forint. A részletes programért látogasson a fesztivál honlapjára.