Donáth Anna is lemond?

Novák Katalin lemondott.
Vágólapra másolva!
Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, a baloldal pedig azóta is tovább hergeli az embereket. Bennük nincs felelősségérzet, önkritika. Most összeszedtük, mi is áll a dolgok hátterében.
Vágólapra másolva!

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök szombat délután. Azóta sokan kifejezték véleményüket a közösségi médiában. Az Origo összegyűjtötte, hogy az influenszerek mit gondolnak az államfői távozásról.

Deák Dániel: Felelősségteljes döntést hozott

A XXI. Század Intézet vezető elemzője, influenszer a közösségi oldalán azt írta, hogy 

Novák Katalin és Varga Judit bocsánatot kértek és lemondtak, felelősségteljes döntést hoztak! Nem az ellenzék és a gyenge pénteki tüntetésük miatt tették, hanem mert a nemzeti oldal közössége az egyetlen értékalapú politikai közösség ma Magyarországon. 

Deák úgy látja, hogy ha valaki hibázik, vagy szembemegy az alapértékekkel, akkor annak igenis vállalnia kell a felelősséget. A gyermekvédelem ügye, illetve a pedofilok és a hozzájuk kapcsolódó bűnözők elleni zéró tolerancia márpedig egy fontos alapértéke a nemzeti oldalnak. Hozzátette:

persze a baloldalon a felelősségvállalásra sosem láttunk példát. Elég csak a 2006-os brutális rendőrterrorra gondolni. Mind a mai napig egy olyan személy a baloldal vezetője, aki nem vállalta a felelősséget a tetteiért. Még csak bocsánatot sem kért. És ha a Fidesz politikai sikerének titkát keresik, akkor itt találhatják meg: a Fidesz nemcsak beszél az értékekről, hanem azoknak megfelelően politizál! Ha pedig valaki hibázik, akkor azt követően van felelősségvállalás, és ha kell, lemondás is.

Deák szerint 

az ellenzék természetesen ebből az ügyből is politikai hasznot akar húzni, hirtelen nekik is nagyon fontos lett a gyermekvédelem. 

Hozzáfűzte azt is, hogy szavak helyett mindig a tettek a lényegesek: a nemzeti oldal mindent megtesz a gyermekek védelméért, az államfő és Varga Judit pedig nagyon helyesen vállalták a felelősséget és lemondtak. 

Eközben a baloldal a genderpropagandát támogatja, a gyermekvédelmi intézkedéseket pedig nem szavazta meg a parlamentben.

Ezt soha ne felejtsük! És azt se: a jobboldalon mindennek megvan a következménye!

Bohár Dániel: Donáth Anna mikor mond le?

A Megafon véleményvezére a közösségi oldalán utalt arra, hogy miközben Novák Katalin felelősségteljes döntést hozott, addig a Momentum elnöke nem mond le, pedig az édesapját, Donáth Lászlót, aki nem mellesleg a Gyurcsány házaspár jó barátja, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság június 12-én bűnösnek mondta ki kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés, valamint testi sértés vétségében, amiért 

még 2019-ben több alkalommal szexuálisan zaklatta és a vád szerint egy vita alkalmából fojtogatta is az általa vezetett Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik dolgozóját. 

A bíróság mindezekért egymillió forint pénzbírsággal sújtotta a momentumos EP-képviselő, Donáth Anna apját.

Szemben a baloldallal, a jobboldalon még létezik a tetteknek következménye

Ibolya Csenge, a Megafon tagja egy videóval jelentkezett, amelyben kifejtette, hogy szerinte 

kimondták: hibáztak. Bocsánatot kértek, elismerték, hogy hibáztak és igazi jobboldaliként - a közösség érdekeit fontosabbnak tartva a sajátjuknál - a felelősséget is vállalták. Mert szemben a baloldallal, a jobboldalon még létezik a tetteknek következménye.

Apáti Bence: Aki hibázik, az vállalja a felelősséget

A publicista is megosztotta gondolatait, és leszögezte:

Aki hibázik, az vállalja a felelősséget. Nálunk.

Apáti gondolatait teljes egészében ITT olvashatja el!

A baloldal úgy működik, mint a maffia

A Kopasz oszt Facebook-oldalán Filep Dávid influenszer azt írta, hogy

Ne felejtsük el, hogy a baloldalon a dr0g0s (Lackner), k*rvázó (Wittinghoff), csaló (Czeglédy), sz€mk!lövető (Gyurcsány), külföldről lefizetett(Karácsony és a többiek) ocsmányságokból se lett lemondás, de még egy bocsánatkérés se. A baloldal ugyanis pont úgy működik, mint egy maffia. Soha semmiért nem vállalják a felelősséget és a legerkölcstelenebb dolgokat is megússzák következmények nélkül!

A véleményvezér arra is emlékeztet, hogy

Ne felejtsük el! Pulai András az az elemző, aki nyíltan kimondta, hogy rendben van, ha valaki a pedofíliára érzékenyít. És mi lett a sorsa? SEMMI! Azóta is ő a baloldal kedvenc elemzője. Mert a baloldalon semminek nincs következménye.

2006-ért mikor kér bocsánatot a baloldal?

A KonVerzió Facebook-oldalán az azt vezető influenszer a gyurcsányi terror kapcsán az alábbiakra emlékeztet:

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK