Új partysorozat indul Cadik vezényletével - Real Your Nature az A38-on

Vágólapra másolva!
Szeptember 17-én indítja útjára Real Your Nature elnevezésű partysorozatát az A38, a karmesteri lemezjátszó Cadik keze alatt dolgozik.
Vágólapra másolva!

Hiphoppal indul a széria, de a következő hónapokban helyet kapnak az elektronikus zene legfrissebb vívmányai is az A38 fedélzetén. A szervezők ígérete szerint olyan fellépőket hoznak Budapestre, akik nálunk egyelőre kevésbé ismert, új irányzatokat, műfajokat képviselnek, vagy a jól megszokott formákat bontják darabokra. A szándékoltan eklektikus felhozatalban helyet kapnak a jelen nagy nevei és a feltörekvő generáció képviselői is; jönnek mixmesterek, kísérletező kedvű producerek, mc-k, zenészek a megszokottól távolról.

Úgy tűnik Cadik ősszel sem elégszik meg azzal, hogy a Rewind mellett neve eladhatóságával gyűjtsön naptárába még több fellépést. Maga is előszeretettel keverni a legkülönbözőbb műfajokat, így nem is meglepő, hogy a havonta egy csütörtökön megrendezésre kerülő Real Your Nature zenei összeállításában is jelentős szerepet játszik.

Szeptember 17-én bólogatós hiphop-partyt hoztak össze, ahol a keleti part és Dél-Afrika aktuális szövegelői osztják le, miért rossz és jó a világ. A legszínesebb zenei alapokat a fekete kontinens szülöttje, Ben Sharpa fellépésétől várhatjuk. Dél-Afrika underground hiphop-kultúrájának vezéralakja az Államokban is élt pár évet, ami persze zenéjére is hatást gyakorolt: sötét, kemény, a globalizációs témát boncolgató szövegeit techno, minimál, dub és dancehall ötvözetre helyezi. A sötét hangulat, a multik és a politikai keselyűk fikázása a bronxi Oddateee torzított gitárok által kaotikusabbá váló előadása alatt is jelen lesz, a floridai Bluebird viszont megtöri a nyomasztó atmoszférát. Érzelmes, intellektuális szövegeiben ugyan van politikai töltet, de nem a világmegváltás az elsődleges célja, inkább játékosan lazít. Cadik Suhaiddal és a Kiégő Izzók vizuális keverésével támogatja az estet.

Októberben a pszichedelikus köntösbe bújtatott soulról mesél Gaslamp Killer, és az absztrakt, tördelt hiphopba dzsesszt csempésző Dorian Concept lesz a Real Your Nature vendége.

party.[origo].hu