Friss klubatmoszféra a Club C.U.E-ban

Vágólapra másolva!
Alaposan kipofozták a gödöllői Club C.U.E. belső terét, új hang- és fénytechnika is várja a partyzókat. Hétvégén a diákok és a retro kedvelői tapasztalhatják először az emelkedett klubhangulatot.
Vágólapra másolva!

A gödöllői Club Play három éve lett Club C.U.E., az akkori arculatváltást jókora belső megújulás kísérte, és máris itt van az újabb. A szórakozóhely eddig is inkább a klubhangulat erősítésére helyezte a hangsúlyt, így a betáncolható tér mellett az asztalok és pultok környékére is odafigyeltek.

A tervek szerint új hang- és fényrendszer váltja fel a korábbit és a teret is számos ponton átformálják. A tánctér központi helyét mostantól az újradizájnolt dj-pult foglalja el, így a klub kétoldali galériáinak nagyobb területén szórakozhatnak a vendégek. Ehhez jön a kibővített vip-galéria, mostantól hatalmas átlátszó járóüvegen lehet szemlélni a talpunk alatti történéseket. Az üvegparkett a tánctér közepén is megjelenik, innen alsó világítással bombázzák a partyzókat, akik a két megnövelt vizuálfalra és az új dobogókra is rátapadhatnak. Az italkiszolgálás kapacitása is megnő, mostantól egy hatodik pultnál is rendelhetünk.

Forrás: [origo]

TIG White Party - a fősulisok is szeretik a fehéret

Mindezt szeptember 25-én és 26-án már igénybe is vehetik az első partyzók. A pénteki TIG-partyn a főiskolások avathatják fel az új enteriőrt Wallas, Daniele B, Tégla és Joe Nathan vezényletével, szombaton Jovanitti és Tomek mellett Csepregi Éva is kiveszi szerepét a retro buliból.

Party[origo].hu