A szuperhold felfedi igazi valóját

Vágólapra másolva!
Marie Daulne, a Zap Mama alapítója és frontembere fél lábbal szilárdan áll a hagyományok, a másikkal viszont ugyanilyen szilárdan az új évszázad progresszivitásának és érzékenységének a talaján, miközben könnyed eleganciával vegyíti a kettőt - rendre megigéző módon. Most pénteken zenekarával a Millenárison koncertezik.
Vágólapra másolva!

A Kongóban született és Belgiumban nevelkedett Marie kontinensről kontinensre utazva él, rajongók ezreinek a szívét ejtve rabul, miközben bemutatja zenei hagyatékát és egyesíti a legkülönbözőbb zenei kultúrákat az énekhang, a zene és az élő fellépés dinamikája által.

"Korai gyermekkoromat anyám hangja és Kongó zenéje töltötte be. Majd Belgiumban a rádiónak köszönhetően rengeteg francia zenét hallgattam, emellett persze rengeteg amerikait is, amely Európa minden szegletében nagyon népszerű volt. Mivel anyám nem akarta, hogy tévénézéssel töltsük az időnket, ezért úgy szórakoztattuk magunkat, hogy zenét teremtettünk a saját magunk számára. Nagyon jó zenei érzékünk volt" - emlékezik vissza Daulne.

Miután festészetet és művészettörténetet tanult a középiskolában, majd a főiskolán, Daulne még húsz éves sincs, amikor visszazarándokol szülőföldjére, hogy ismét kapcsolatba kerüljön a pigmeusok kultúrájával, miközben rádöbben, hogy korai gyermekkorának afrikai zenéje még mindig igencsak élénken él benne.

Ez a rádöbbenés gyökeresen megváltoztatta az életét. "Ekkor váltam zenésszé" - mondta. "Amikor visszautaztam Kongóba, eszem ágában se volt zenész lenni. De amikor ott álltam egy erdő közepén és hallottam azt a zenét, amely a legkorábbi emlékezetemnek a szerves része, ez úgy hatott rám, mint egy fény, mint egy megvilágosodás."

1990-ben Daulne négy másik énekessel megalapította a Zap Mama legelső inkarnációját, a női acappella kvintettet, vagy ahogyan a The New York Times fogalmazott, "az utópisztikus multikulturális álmot." Adventures in Afropea I a címe az együttes bemutatkozó lemezének,amelyet1993-ban David Byrne kiadója, a Luaka Bop jelentetett meg, s amely összefűzte Zaire, Tanzánia, Szíria, Franciaország és Spanyolország zenéjét. Afropea lett a legnagyobb példányszámban eladott nem-kompilációs lemez a Luaka Bop kiadó történetében és a Billboard világzenei sikerlistáján az első helyre került.

Második albumuk, a Sabsylma egy évvel később jelent meg, amelyet Grammy-díjra jelöltek a "Legjobb világzenei album" kategóriában. Az új anyag szakmai és üzleti sikere, az a cappella énekek és az egzotikus ritmusok ötvözete megszilárdította hírnevüket: "az egyik legújítóbb és legsokoldalúbb jelenség a kortárs vokális zene területén."

1997-ben az együttes a Virgin Records kiadóhoz szerződött, és kiadta új lemezét, a 7 címűt, amellyel szélesebb hallgatói rétegeket céloztak meg - beépítve zenéjükbe a rhythm'n'blues és a pop elemeit, és amelynek borítóján Phoebe Snow A költő című festménye látható. Az albumon olyan sztárok vendégszerepeltek, mint Michael Franti hip-hop énekes és a jamaikai születésű DJ U-Roy, akiknek a részvétele teljesen eklektikussá tette az album hangzását.

Zap Mama & Erykah Badu: Bandy Bandy

A kísérletezés A Ma Zone című lemezük 1999-es kiadásával folytatódott a Narada kiadónál, amelyen breakbeat, jazz-szólamok bőgőn, lemezjátszók manipulálása, valamint Black Thought (a The Roots tagja) vendégszereplése hallható, s erről az albumról származnak a világhírű Rafiki és a W'happy Mama című Zap-dalok is.

Négyéves megszakítás után Daulne visszatért a Luaka Bop kiadóhoz, amely 2004-ben megjelentette Ancestry in Progress címűlemezét, amelyen Erykah Badu, Questlove és Talib Kweli vendégszereplésének is köszönhetően az Ancestry friss funk és soul hangzásaival, valamint a már jól ismert afrikai, afro-kubai, rhythm'n'blues, jazz és groove elemekkel gazdagodva az együttes ismét a Billboard világzenei toplistájának az élére jutott.

Az évek során Zap Mama acappella kvintettből olyan együttessé alakult át, amely egy rendkívül tehetséges és gazdag élményvilággal rendelkező nő köré épült. Időközben Daulne körbeutazta a világot, s olyan neves fesztiválokon adott legendás koncerteket, mint amilyen a Montreux-i, a New Orleans Jazz, a Glastonburry, a WOMAD, emellett Adelaideben és Szingapúrban, valamint a Coachella-fesztiválon, az Austin City Limits-en, Roskildében és a tokiói Blue Note-on lépett fel.

Zap Mama: Brrrlak

Daulne zenéjét számos filmben és tévésorozatban is hallhatjuk, többek között a Mission: Impossible II-ben, valamint a nemrégen megjelent és máris nagyon népszerű So You Think you Can Dance? sorozatban, emellett a BBC dokumentumfilmet készített életútjáról.

Amellett, hogy művészként és előadóként rengeteg fellépést vállal, sok energiát fordít az emberi jogokért és a szegénység ellen folytatott harcra is, együttműködve pl. az Amnesty International, a Médicins Sans Frontieres, a CARE és az Egyesült Nemzetek nevű szervezetekkel.

Dj Krush feat. Zap Mama: Danger

Marie Daulne - folyamatosan új meglepetésekkel szolgáló életében - új fejezetet nyitott legújabb, Supermoon című lemezének megjelentetésével, amely egyben Zap Mama bemutatkozó albuma a Heads Up International kiadónál. Ez a lemez, amely lenyűgöző keveréke a pop, a funk, a reggae, a soul és a világzene elemeinek, olyan vendégelőadókkal büszkélkedhet a világ különböző részeiből, mint Tony Allen dobos, Meshell Ndegeocello és Will Lee basszusgitárosok, David Gilmore és Michael Franti gitárosok, Leon Pendarvis és Robbie Kondor zongoristák, Bashiri Johnson ütőhangszeres és még sokan mások.

"A Supermoonnal feltárom, hogy milyen életet is választottam a pályafutásom kezdetén" - mondja Daulne. "Ez egy nagyon meghitt lemez, amely által közvetlen közelről ismerhetsz meg. Remélem, az emberek megértik ezt a közvetlenséget. Azt fedem fel, hogy ki is vagyok igazából."

Jegyek elővételben 4500, a helyszínen 5000 forintért válthatók a Zap Mama szeptember 12-i, pénteki koncertjére a Millenárisba.

party.[origo].hu

Zap Mama: Sweet Melodie