Mi még nem, de a gyerekeink felkészültek rá

Vágólapra másolva!
A huszonkét éves békéscsabai DolBeats eddig nem sokat hallatott magáról. A Hiphop.hu interjújában az ifjú ütemgyáros most egy kicsit a zenéiről, és a zene szeretetéről beszél.
Vágólapra másolva!

Mióta zenélsz, mi motivált?
- A történethez tudni illik, hogy édesapám újságíró és ha nem is kifejezetten hangszerek, de a rádiózásból kifolyólag táskarádiók és bakelitlemezek közt nőttem fel. Van is egy kép három éves koromból, amikor egy AKG típusú stúdió fülessel feszítek, véleményem szerint innen ered az egész hangtechnika iránti vonzalom.

És a későbbiekben?
- A következő meghatározó dolog olyan hét éves koromban történt, amikor az akkori számítástechnika tanárom ideadta egy kisfloppyn a Fasttracker 2 nevű oldschool szekvenszer programot, és hozzá nagyjából három hangot. Innen egy elég rögös út kezdődött, eleinte trance számokat készítettem, majd ahogy bekerültem az akkori SoutEast B-Boys-ba, Flash barátommal és Twisterrel nekiláttunk Style Zone (Roninz Underground) néven nu-school breakbeat zenéket gyártani.

Fennmaradt valami ezekből a próbálkozásokból?
- Három lemezünk készült szigorúan a baráti kör számára, később felhagytam a tánccal, és ekkor kerültem közelebb dj Speedy barátom hatására a rap típusú zenékhez, később pedig az r'n'b műfajához. Lassan kirajzolódott egy álom, hogy egyszer lesz egy saját stúdióm, ahol majd zenéket csinálgatok. Ami mindig is motivált az a zene szeretete, a barátok, és az amikor visszahallod egy buliban esetleg egy rádióban a zenédet.

Milyen eszközöket használsz jelenleg a zenekészítésnél?
- Mindig is számítógéppel dolgoztam, de mellette használok MIDI-billentyűzetet, de van hogy egy ütemet egy sampler program és a midibillentyűzet segítségével játszok fel, révén hogy nincs MPC-m. Régebben használtam teljes kimásolt sample hangokat, dallamokat a zenéimben, de mióta DolBeats néven nyomulok, számomra is értelmét nyerte az a sok régi FT2-vel töltött idő. Azóta mindent magam csinálok, persze, akadnak még sample hangok a dalokban, de valljuk be őszintén, ki nem használ ilyesmit manapság, ám kilencven százaléka a trekkeknek saját szülemény.

Hogy építesz fel egy dalt? Milyen sajátosságok váltak a védjegyeddé?
- A számok mindig másként készülnek, igazából erre nincs jó recept. Van, hogy egy nap alatt elkészül valami, van hogy egy hónap alatt sem, ez nem baj, nem is előny, ez nálam így megy, és minden elött a végeredmény számít, sokszor utolsó percben is képes vagyok hozzátenni az addigra késznek hitt dalhoz. Számomra az a legfontosabb, hogy legyen valami különleges minden egyes számban, hogy ne lehessen ráhúzni egy sémára őket.

Hogyan néz ki a munkamenet?
- Először a dallamot írom meg, majd ezt folyamatosan egészítgetem a szám készítése alatt, főleg, ha vokál is kerül bele, majd hozzá írom a basszusokat, a dobokat az utolsó fázisban véglegesítem (addig is van ütem, de csak vezetésképpen) . Ezután kiegészítem apró effektekkel saját magam által kreált hangokkal, amiktől talán sikerül egyedivé tenni.

Egyedivé válni nem egyszerű, a zenéidre inkább ez a poposabb r'n'b-s hiphop vonal jellemző. Ilyen zenéket hallgatsz javarészt, vagy már unod a külföldi slágereket és jobbat akarsz?
- Lehet nem is gondolnád, de nagyon vegyes a zenei ízlésem, és pont ettől kapok sokszor ihletet. Egy szám attól lesz jó, ha nem olyan mint a többi, ezt manapság főleg ebben a műfajban nehéz elérni, de nem csak nekünk, a nagyok is ezzel küzdenek odakint.

Azért odafigyelsz a mostani trendekre?
- Az irány úgy egy-másfél év alatt változik meg teljesen, de én sosem követek semmilyen vonalat, az engem érő hatások miatt változik a zeném. Nyilvánvaló, hogy ami nekem is tetszik, az érezhető a dalaimon, de nem ragadok le sehol, és sokszor túl merész próbálkozásaim is vannak, ki tudja. Ahogy a Vissza a jövőből főszereplője mondta: " Tudom, hogy ti még nem vagytok felkészülve rá, de a gyerekeitek imádni fogják "

Milyen műfajú zenéket, illetve előadókat hallgatsz?
- Manapság Swizz Beats, Jay-Z, Kanye West, Pharrel, Timbaland, Justin Timberlake, Nelly Furtado, és rnb zenék minden mennyiségben. Régi kedvencek: The Corrs, Foo Fighters, és ATB, amik nem mondhatók a hiphophoz közel állóknak, és persze nagy kedvencek volt és marad GangStarr, DJ Premier, és a Wu minden mennyiségben.

Szerinted a magyar produceri szcéna jó úton halad? Vagy nagyon le vagyunk maradva?
- Nem hinném, hogy ezt nekem kell megállapítani, vagy bárkit is a saját véleményem miatt megítélni. Nagyon sok a tehetség itthon, de mégis tíz emberben és párosban meg tudom határozni kik azok, akik véleményem szerint viszik is valamire. Engem az bánt, hogy itthon kicsit félnek az új dolgoktól, remélem ez lassan megváltozik, és nem leszünk ennyire földhöz ragadtak.

Az új zenék jobbak szerinted a régieknél?
- Ezzel nem azt állítom, inkább mások, és talán ebben van a varázsuk. Viszont szeretek visszanyúlni a régi idők zenéinek felépítéséhez is, talán ez is újdonságként hat a fiatalokra, és itthon erre is egyre több példát találni! Mindenféleképp jó irányt vettünk fel. A kérdés elején nem éreztem korrektnek, ha neveket mondok, de most valahogy lényegszerűnek érzem elmondani, kik a számomra előremutató, nem leragadt, és mindenféleképp követendő példák: Mr. Joeker , Diaz, Peetbeats, Lokka, Pixa, Illegalvoice, Triek, Mil és mindenféleképp Aza.

Mivel készülsz a jövőben?
- Hát az idei év sok tervet tartogat, januárban megalapítottuk a CK Records minilabelt, melynek hamarosan hivatalos honlapja is elérhető, innen minden aktuális és régi cuccunk ingyenesen letölthető lesz. Hamarosan érkezik Mikee Mykanic kislemeze Az Armadám címmel (rajta dj 50, Niki Palej), nyáron pedig első nagylemeze is. Nyár elején jön Niki saját szólólemeze, erről annyit mondanék hogy rajtam kívül eddig Tibbah, Demo és Brokenfinguz is producerként közreműködik.

Távolabbi tervek?
- Pár hónap múlva a Basis Kaffes srácok cucca is lemezformát önt, ez már nagyon régóta készül, de a régi számok helyett most vadiújaknak álltunk neki. Tervben van Cap barátommal közösen egy Forgotten Beats címet viselő kifejezetten B-Boyoknak szánt cucc, illetve idénre tervezünk dj Speedy barátommal egy közös mixtape-t, amin a magyar underground minden neves előadója helyet kap. És persze 2008 nyara sem maradhat el új DolBeats lemez nélkül.

Hiphop.hu

Nicky featuring Henk: Serendipity