Vágólapra másolva!
A huszonegyedik század Staaten kapitányai semmiféle istenkáromlás, hanem inkább önnön maguk miatt bolyonganak szerte a világban. Inkább galaxisközi stopposok, akik tudják, hogy a törölköző tényleg a leghasznosabb dolog, amit magával vihet az ember. Főleg, ha a következő úticélt Cinetripnek hívják. Riport az új vizesparty-széria hétvégi programjáról.
Vágólapra másolva!

A kilencvenes évek kulturális életének egyik jelentős rendezvénye a Rudas fürdőben megtartott, vizuális és auditív csemegéket egyaránt szolgáltató Cinetrip. Az underground-színtéren egykor csak fürdősbuliként emlegetett partysorozat az ezredforduló után a helyszín átépítése miatt évekig pihenésre kényszerült.

Hosszas szárazföldi hányattatás után Cinetrip Sparty - Journeys by Djuice néven tért vissza az előző év végén. Szombaton a Low Holland-Flamand Kultfeszt keretein belül holland, belga és flamand audio- és vizuális művészekkel egészítették ki a hazai kínálatot.

A Cinetrip sikerét és kulturális szerepét mi sem bizonyítja jobban, hogy már reklám nélkül is megtölti a Rudas fürdőt, sőt annyira népszerű, hogy jegyeket már egy héttel a party előtt sem lehet kapni. Külföldön ismét híre ment: a hetes busz vonalán eligazítást váró, a gyógyfürdő kiejtésével nem próbálkozó, csak a "Rudast" szajkózó turisták kifejezetten azért e hétvégén utaztak hazánkba, mert a Cinetripet is most tartanak.

Talán az egyetlen hazai partysorozat, melyen nem derogál a korai órákban megjelenni, sőt az általános szokásnak mondható éjfél körüli érkezés itt értelmét is veszti. Hosszas sorbanállás a bejáratnál, tétova lötyögés az előtérben, majd egy kis kooperációs összjáték ("Ketten vagyunk, betársulhatunk?") a kabin megszerzése érdekében. Ki sírja vissza a nejlonzsákos, kapkodva öltözős időket?!

A kabinok üveggömbös diszkója remek alkalom az alapozáshoz: elmélázik az ember, vajon hol lehet flitterekkel kivert fürdőruhát kapni, és hogy tényleg arról szól-e az este, hogy kényelmes puffokon, koktélt szopogatva John Travolta helyi alteregójának képzeljem magam. Vállamra dobom a törülközőt, és talán majd egy másik alkalommal beteljesülhet ez a vágyam is.

Inkább nyomás a nagymedence, ahol észveszejtő és frenetikus élmény a főszervezők által ígért, jócskán felturbózott látvány. A régen szájtátva bámult falra vetített videók még nagyobb területen terpeszkednek, speciális ledfalak világítanak a terem hátuljában, az őrült pancsolást segítendő úszógumik és temérdek egyéb eszköz áll rendelkezésre.

Speciális lézervetítés, fényeső és hasonló performanszok teszik még élvezetesebbé a látványt. Ami pedig a hangzást illeti, afelől is nyugodt lehet az ember: a kellemes kis breakbeat- és futuredisco-slágerek nem szétkúsznak-csúsznak, hanem a várthoz képest megtelepszenek a falak között, és tovább tetőzik a hangulatot.