Masszív és intenzív

Vágólapra másolva!
Intelligent Dance Music, elektronika, experimentál - mindezen kategória sem elég, hogy a több mint húsz éve a zenén (és rajtunk) kísérletezgető, korszakos jelentőségű Autechre stílusát behatároljuk. Az együttes kedden a Fucktothemusic meghívására Budapesten lépett föl; Rob Brown és Sean Booth mániákusan kerüli a fotósok közeledését, ám szokásukkal ellentétben ez alkalommal interjút legalább adtak.
Vágólapra másolva!

Három év telt el a legutóbbi albumotok óta. Folyamatos munkával töltötték ezt az időszakot?
Rob: Nem, az utolsó album után abbahagytuk a munkát, egy évig nem csináltunk felvételeket, folyamatosan turnéztunk és úton voltunk. Azután vonultunk stúdióba, és akkor sem saját számokat készítettünk, hanem inkább remixeken dolgoztunk, majd összeraktuk az új albumot. Az utolsó fél évben a nagylemez megjelenésével foglalkoztunk, ami inkább irodai munka volt, akárcsak az élőfellépések előkészítése.

Hogyan fogtatok neki az új album, a Quaristice elkészítéséhez?
Rob: Amikor a remixeket készítettük, egész nap a stúdióban ültünk, rengeteg hangot és dallamot kreáltunk. Ezekből aztán mindig egy tucat újabb verziót készítettünk, melyeket a remixekhez nem használtunk föl, hanem összeraktunk belőlük egy albumot. Körülbelül ugyanúgy játsszuk föl a dalokat, mint amikor élőben is előadunk, úgyhogy elég gyorsan megy.

A mai technológia jócskán meghatározza és behatárolja a producerek lehetőségeit. Mindig sikerül a fejetekben megálmodott hangokat megvalósítani?
Rob: Nem, nem, ez nem így működik, nekünk nincsenek igazán hangok a fejünkben, mi csak arra használjuk a felszerelést, hogy a lehető legjobb hangzást hozzuk ki.
Sean: Ez egy nagyon egyszerű folyamat, nem úgy kell elképzelni, hogy megszületik egy hang a fejünkben, aztán a kütyük segítségével megpróbáljuk pont azt létrehozni. Inkább csak próbálkozunk, játszunk, és ha egy hangzás vagy hatás megtetszik, azt megtartjuk.

Hogyan írnátok le az Autechre-hangzást?
Rob: Meg se próbálnám... Ez nehéz kérdés, hiszen sok-sok különböző hangot használunk.
Sean: Évek óta alakul, hogy mit hogyan játszunk és elég komplex a hangzásunk. Másképp szólal meg a zenénk egy cédén, a rádióban, vagy akár élőben. Épp ezért maradjunk csak az elektronikus zene kategóriájánál, ennél jobban nem lehet és érdemes leírni.

A legutóbbi albumotokon mintha nem is teljes számok, hanem inkább rövid dalkezdemények lennének.
Rob: Igen, sok rövid szám van az albumon, mármint a mi stílusunkhoz képest. Átlagosan körülbelül hárompercesek, ez általában nem számítana rövidnek. Úgy gondolom, a daloknak egyébként egészben, egymás után van igazán értelmük.

Mi inspirált benneteket a kezdetekkor? Történt-e ebben bármi változás?
Rob: Hiszek abban, hogy minden ciklikus folyamatként leírható, nincs igazából egy természetes folyamat vagy előrelépés. Mindig is voltak dolgok, melyekre reflektálni szerettünk volna, és ez most sem változott.

Autechre: Dropp