Belépés csak fehéreknek

Vágólapra másolva!
Sensation partyt elsőként Hollandiában rendeztek 2000-ben, az elsőn mintegy húszezren táncoltak egyszerre. A következő évtől bevezették a kötelező fehér ruhát, és ettől kezdve a Sensation White partyk meghódították a holland közönséget. Az immár hetedik esztendeje teltházas, negyvenezer fős bulik után eljött az idő, hogy a magyar közönség is megismerje a Sensation White-érzést. Interjú Irfan van Ewijkkal, a Sensation White-gazda ID&T cég nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzserével.
Vágólapra másolva!

Mikor kezdtél partykat szervezni?
- Az ID&T szervezőcéget még 1991 végén hoztuk létre, így már majdnem tizenhét éve aktívan dolgozunk a szakmában. Eleinte egy holland kisvárosban, Utrechtben kezdtük tevékenységünket, és Thunderdome-jellegű rendezvényeket szerveztünk. Itt a stílus a hardcore-techno volt, vagy ahogy nálunk nevezik, a gabber típusú zenéket mentek. Nyolc-kilencévnyi hardcore-techno után váltottunk, amikor a techno könnyedebb irányzatai felé fordultunk.

Hol szerveztétek az első Sensation partyt?
- Amíg csak Utrechtban dolgoztunk, nem voltak megfelelő helyszínek partyk szervezésére. Így aztán jártuk az országot, megfelelő helyszín után kutatva, és akkor megláttuk az Amsterdam Arenát. Rögtön éreztük, hogy egy fedett futballstadion optimális hely, bár eleinte voltak kétségeink az elképzelt rendezvény nagysága miatt. Úgy éreztük, valami különlegeset kell létrehoznunk, ami méltó az Amsterdam Arena monumentalitásához. Olyat akartunk, amihez fogható eddig nem volt a partykultúrában.

Honnan jött a kötelező fehér ruha ötlete?
- Az első Sensation után az ID&T szervezőjének bátyja autóbalesetben elhunyt, s ez nagyon megdöbbentett és elszomorított bennünket. Jókedvű, optimista ember volt, mindig a mának élt, és egyik napról a másikra elment közülünk. A családja nem akart fekete temetést, így megkértek mindenkit, hogy vidám, nyári színekben vagy fehérben jelenjen meg. Ez akkor nagyon megérintett minket. És mivel szívét-lelkét beleadta a Sensation szervezésébe, a következő party alkalmával arra kértük az embereket, hogy azzal mutassák ki tiszteletüket, hogy ott fehérbe öltöznek.

Sensation Antwerpenben

Hogyan reagált erre a közönség?
- Működött a dolog, tényleg mindenki vette a lapot. Lett egy olyan táncrendezvényünk, ahol mindenki fehérbe öltözött, mely szín számunkra a tisztaság, az egység és természetesen a béke szimbóluma. Így próbáltunk létrehozni egy tánczenei közösséget és egy olyan "uniformist", mely még szorosabban összeköti az embereket. Ezért is lett a jelszavunk a "Légy az éjszaka része - öltözz fehérbe!" És az valami frenetikus élmény, extra erőt és energiát ad, ahogy végignézel az egész termen, és látod, hogy mindenki fehér ruhában tombol.