A legnagyobbakat is megfoszthatják a tróntól

Vágólapra másolva!
A Soundhead csapata már ötödik éve hirdeti meg a "best of" szavazását, amely a megszokott módon ismét tizenhét kategóriában ad lehetőséget, hogy bárki véleményezhesse az idei év elektronikus színterét.
Vágólapra másolva!

A szervezők az idén nemhogy megismételni, hanem megsokszorozni szeretnék, a múlt évi sikert. A tavalyi hagyományokat folytatva az egész szavazást csak egy kicsit fűszerezték meg.

Nemcsak első helyezettre, hanem második és harmadik helyre is lehet voksolni, amit majd az eredmények kiértékelésekor természeten szigorúan figyelembe is vesz a számlálóbirgád. A múlt évi Best Of-on rekordmennyiségű szavazat érkezett, a szervezők szerint a várt mennyiségnek nagyjából háromszorosa.

A legjobb két nemzetközi kiadó akkor a M_nus és a Cocoon lett, de a Budai-féle Foundation is megállta a helyét közöttük harmadikként.

A legjobb mixalbum Magda She's a Dancing Machine-je lett, másodiknak Chriss és Moonline közös munkája a Live futott be. Nem meglepő módon az év dvd-je Sasha és Digweed Delta Heavy Tour-ja lett. Legjobb producer Andro a felfedezett pedig San-farncisco lett. Paolo Mojo és Nils Noa végzett legelöl a nemzetközi kategóriában.

A világsztárok vitték a legjobb dj-kategóriát Zabiela, John Digweed, Tiësto lett végül a nyertes hármas. A magyar mezőny Dandy, Chriss, Coyote sorrendet hozott, de Naga is befutott a negyedik helyre.

Sasha és Digweed: Delta Heavy Tour

A voksolás már elindult a Soundhead oldalán, reméljük az végső sorrendnél, nem lesznek olyan gondok, mint az őszi Dj Mag szavazás után, ahol többen csalást szimatolta, sőt, néhányan le is buktak.

party.[origo].hu