Ingyen adja új lemezeit az Anima Sound System

Vágólapra másolva!
Januárban egyszerre három új Anima Sound System-lemez jelenik meg januárban. Ráadásul mindegyik csak online formában és ingyen. Prieger Zsolt zenekarvezető azt mondja, "felgyűltek bennünk az ötletek".
Vágólapra másolva!

Az egyik januári Anima az idén az A38-on felvett koncert lesz, majd jön egy Upload/Download című remixlemez, és egy Najmányi Lászlóval készült hangoskönyv.

"Az utóbbi kettő, ha normális cédéformában jelenne meg, simán duplaalbumnak számítana. Minket nem nagyon érdekelnek azok a gazdasági megfontolások, hogy a három lemez külön-külön mennyi médiamegjelenést jelentene, illetve hogy mennyit tehetnénk zsebre belőle"- mondja Prieger Zsolt.

"Hiszünk az ingyenes letöltésben, meg úgy általában a szabadságeszmékben. Egy alkotócsapatnál fontos, hogy ha összegyűlnek az ötletek, akkor ettől ilyen formában megszabaduljanak".

A többek között Kim Cascone, Kevin, Tigrics, a Transglobal Underground és Hortobágyi László átdolgozásait tartalmazó remixlemez az Upload/Download címet kapta.

Az A38-on felvett koncertalbumon olyan zenészek is hallhatóak, mint JC001, Heidi Levo, vagy Jeremy Thompson, persze azoknak ez nem újdonság, akik ott voltak koncerten, vagy ismerik a zenekar munkásságát. Mindhárom lemezhez persze külön, ugyancsak díjmentesen letölthető borító is készült.

Prieger Zsolt azt is elárulta, hogy a jövő évben megint egy újabb felállással lép színpadra, illetve dolgozik az Anima Sound System. Például újra együtt dolgozik, öccsével Szabival is.

"Egy ilyen alkotóközösségben, amilyenek mi van vagyunk, ha valaki egy kicsit is dolgozott velünk, de éppen most nincs körünkben, az nem azt jelenti, hogy máskor ne működnénk együtt. Így elképzelhető, hogy a közeljövőben sok ismert korábbi csapatag feltűnik majd."

"Sok érdekes tervünk van még a közeljövőre" - teszi hozzá az Animás főnöke. "Najmányi Lacival, például egy hatvan évek amerikai baloldali kultúráját feldolgozó könyvön munkálkodunk."

party.[origo].hu

Anima Sound System: '68