Most a nappali bulizást tiltanák be Ibizán

Vágólapra másolva!
Ibizán a helyi hatóságok a júniusi klubbezárások után újabb ötlettel rukkoltak elő, azzal a céllal, hogy visszaszorítsák a a drogfogyasztást és normalizálják a sziget életét - ezúttal a nappali bulizást szeretnék megszüntetni. A Housemusic.hu cikke.
Vágólapra másolva!

Az olyan ibizai afterhour-helyek, mint a Space - ami szinte huszonnégy órán keresztül tart nyitva, napi két bulit tartva -, vagy a DC-10 jövő nyáron komoly nehézségekkel lesznek kénytelenek szembenézni, ha a helyi engedélyező szervek valóban megteszik azokat a lépéseket, melyek szóba kerültek.

A hatóságok folyamatosan próbálják visszaszorítani a szigeten eluralkodott klubturizmust, ami mára már szinte kezelhetetlenné vált, legalábbis szerintük.

"Nem akarjuk, hogy Ibizát az őrült szigetként azonosítsák" - áll a helyi hivatalok nyilatkozatában. "Az éjszakának akkor kell kezdődnie, amikor valóban kezdődik, és akkor kell befejeződnie, amikor valóban vége van. A diszkók nyitvatartásának az emberi bioritmushoz kell igazodnia. Azok az emberek, akik csak azért jönnek ide, hogy a nappalaikat a diszkókban töltsék, nem érdekelnek bennünket."

"Szigorúbb szabályozásra van szükség a klubok nyitvatartási idejéről" - tette hozzá az ibizai tanács vezetője, Jose Manuel Bar. "Az afterhour-klubok nélkül visszaesne a drogfogyasztás és kevesebb embert vinnének túladagolással kórházba, illetve kevesebb lenne a kábítószer-birtoklás miatti letartóztatás is."

DC-10

Az ibizai hatóságok júniusban precedens nélküli akciót hajtottak végre, amikor bezárták a Bora Bora tengerparti klubot, a csak nappal nyitva tartó DC-10-et és a világ egyik leghíresebb partyhelyszínét, az Amnesiátt, illetve megbírságolták őket a drogfogyasztás elleni nem megfelelő fellépésükért.

Housemusic.hu