A chilei, a gonosz és a különc

Vágólapra másolva!
Két hétvégén keresztül, négy buli is az elektro sötét oldalának és a keményebb technónak szentelve a K2-ben. A Velvet Café csapata az őrült techno-lányt Dinkyt és egy héttel később Rob Acidet mutatja be. Az Nghot a Mad Men's Show-val jelentkezik, majd jövő pénteken Circus Maximus party lesz. Csernobilon és Szárnyas Fejvadászon érlelt hangzás kedvelői pedig boldogok lesznek.
Vágólapra másolva!

Dinky

A chilei lány, Dinky berlini klubokban szívta magába a zenét, egyszerre merít a Depeche Mode-ból, a Cramps-ből és az Apex Twinből, hogy ebből mit szűrt ő le, kiderül most pénteken.

Alejandra Iglesias, az az Dinky, Santiago de Chilében született. Több évig táncos-koreográfusként dolgozott, 16 évesen már Peter Gabriel háttértáncosként szerepelt, de ez kevés volt neki.

Négy évvel ezelőtt készítette el első nagylemezét a Black Cabaret-et, amely a folyamatos turnézásnak köszönhetően nagy sajtófigyelmet kapott. Az amerikai siker mégis kevés neki, Berlinbe költözik. Az ötlet remeknek bizonyul, hiszen két éve már Sven Väth kiadójával a Cocoon Recordings-szal dolgozik. Acid in my fridge című slágerének hatására felkerült olyan nemzetközi összeállításokra, mint a Ministry of Sound vagy a Fabric.

Väth látva a lány töretlen sikereit megkéri, hogy vegyen részt az ibizai Amnesia turnén. Annyira jól sikerül a partysorozat, hogy Dinky készíti a Sound of the Sixth Season - Cocoon Mix cd - anyagát is.

Jelenleg, a berlini Panorama Barban rezidens, és a közelmúltban elindította saját labeljét is, Horizontal néven. Mostanában az új, Cross Town Rebelsnél megjelenő Get Lost 3 albumán dolgozik. Ám úgy látszik nem tud meglenni a partyk nélkül, ezért november 16-án pénteken eljön Budapestre.

Nghot: The Mad Men's Show

A szombati est sztárfellépője, a német Torsten Kanzlert, aki ugyan zenélt már Magyarországon (tavaly februárban Kvittával bűvölte el a közönséget egy b2b-szettel), de most először lép fel szólóban, kompromisszummentes zenéjével.

Torsten Kanzler élőben

Torsten Kanzler, a Marco Remus által alapított Nerven Recordsnál jelentette meg első kiadványait, mely a My Story és a Dangerous Mind nevet kapták. Hard és progresszív szettjeinek köszönhetően az egyik legsikeresebb és legkeresettebb dj lett a szcénában. Három éve alapította meg saját kiadóját Killaz Records néven, mely két mixlemezzel és olyan művészek munkáival büszkélkedhet mint, Frank Kvitta, Marco Remus, Viper XXL.

Torstenen kívül a német Arcane, a szlovén Lexis és az Egyesült Királyságból érkező Scott Kemix fogja még szolgáltatni a talpalávalót a szombati bulin.