"Nem érett a közönség az élő elektronikára"

Vágólapra másolva!
San Francisco Beattel - a Slam Jr nevével fémjelzett Strictly! tagjával készült interjú. Elmeséli azt is, miért nem értékeli a magyar közönség, ha valaki élőben játszik.
Vágólapra másolva!

Mesélnél a zenei pályád kezdetéről?
- 1996-ban kezdtem el, kisebb klubokban-rendezvényeken fellépni, és már ekkor is némelyik saját szervezés volt. Eleinte kizárólag a dj-zés volt a járható út számomra, hiszen akkoriban még, a produceri munka, nem volt olyan könnyen elérhető, miközben napjainkban, már szinte elképzelhetetlen, hogy valaki csupán dj-ként szerezzen magának hírnevet. Hétről-hétre jártam a lemezboltokat, akár többször is, hogy mindig napra kész legyek, és amit módomban állt, természetesen meg is vettem. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz jó időben voltam jó helyen és ez elég sokat számít az előrejutásban.

Mióta vagy tagja a Strictly tagja?
- 2003-ban találkoztam Blueboy-jal, aki akkoriban Slam Jr. jobb keze volt és ő vitt fel magával a Strictly! stúdióba, ahol összeismerkedtem a mostani tagokkal. Ezek a találkozások mindennapos, kötetlen beszélgetésnek indultak, viszont ezeknek eredményeként, feltették a nagy kérdést: volna e kedvem a csapathoz tartozni. Persze ez nem ment ilyen gyorsan, ahogyan most elmeséltem, jócskán kellett időnek is eltelnie.

Mit jelent számodra ez a közösség?
- Mi már egy család vagyunk. Mindenkinek megvan a maga szerepe és helye a csapatban és ennek megfelelően szervezzük meg egy estének programját is. De ez a csapat természetesen nem működne, ha a minket körülvevő emberek, (barátok, rajongók) nem segítenének olykor. Most sorolhatnám a neveket, de úgy érzem, ehhez kevés volna még ez az oldal is.

Tudjuk, hogy élő fellépést is vállalsz. Hogy érzed, mennyire számít ez idehaza különlegességnek? Több embert vonz, hogy élőben zenélsz?
- Úgy érzem, még nincsenek idehaza az emberek felkészülve erre. Nem azért, mert nem tudják felfogni, hanem mert csak egy bizonyos réteg tudja azt értékelni, hogy szigorúan csak a saját zenéim szólalnak meg, a hangszerek segítségével. Ma már trendibb kiállni egy laptoppal, meg egy kontrolerrel bűvészkedni mások zenéiből - tisztelet a kivételnek -, mint hónapokat dolgozni egy fellépésért.

SanFranciscoBeat & Slam Jr. Feat. Vaczi Eszter - My Sky

A közelmúltban megjelent közös dévédéd Slam Jr-al. Érezhetően lendített a zenei pályádon?
- Mostanában a szokásosnál is több felkérést kapok. A lemez sikere természetesen nem csak a zenéken, a stábon, az utómunkán, hanem a rendezvények szervezőin is múlott.

Egyéb tervezett megjelenés, vagy újdonság, ami a közeljövőben várható?
- Most éppen, három remixen dolgozom, melyek november-december környékén fognak megjelenni. Mellette az új live-act-emet is finomítom, meg persze egy saját EP-n is munkálkodom.

party.[origo].hu