A zenészek korán halnak

Vágólapra másolva!
Egy kutatás eredménye szerint a befutott zenészek között kétszer nagyobb a korai halálozás, mint a mindennapi életet élők között. A kutatás több mint ezer sztár (néha rövid) életútjának vizsgálatával zajlott, és kiderült belőle, sokkal közelebb kerülnek életük végéhez, amikor ismerté válnak.
Vágólapra másolva!

A kutatás olyan amerikai és európai sztárokra fókuszált, akik 1956 és 1999 között lettek ismertek, nem válogattak zenei stílusok között, a mintában egyaránt helyet kaptak a pop, rock, rap, punk, és elektro műfaj kiemelkedő alkotói is.

A kutatás eredménye az lett, hogy az átalagos élethez képest háromszor nagyobb a halálozási ráta a hírnév megszerzésének első kettő és huszonötödik éve között. Az is kiderült, hogy 1996 és 2000 között száz ismert zenész halt meg.

Az elhunytak között fele annyi az európai, mint az amerikai. Az is igaz, hogy az öreg kontinensen meghalt zenészek átlagéletkora mindössze, harmincöt év volt, az újvilágban ez negyvenöt éves korra tolódott.

A kutatást egy liverpooli egyetem végezte, amely arra a kérdésre keresett választ, hogy milyen összefüggés van a stresszes élet, a drogok és alkohol között.

Illetve menyire nehéz az adott körülmények között ezekhez az "alternatív" stresszoldókhoz hozzájutni. A halálesetek negyedében közvetlenül közrejátszott a drog és/vagy alkoholfogyasztás.


Sex & Drugs & Rock and Roll

party.[origo].hu