Spanglish pisztolyok nélkül

Vágólapra másolva!
Június harmadikán hazánkban koncertezik a Delinquent Habits. A szó szerint többnyelvű csapat a vasárnapi időpontra való tekintettel korábban kezd a megszokottnál a Merlinben.
Vágólapra másolva!

Az együttes 1991-ben, Los Angeles-ben alakult. Az angol és spanyol nyelv sajátos ötvözetén - spanglish - íródott szövegeik, a legforróbb latino ütemekre pakolva új fejezetet nyitottak a hip-hop műfajban.

Az 1996-ban kiadott első, azonos nevű Delinquent Habits albumukból 350.000 példány fogyott el az Egyesült Államokban és több mint egy millió világszerte. A "Tres Delinquents" című nóta ismertsége jócskán túlnőtt a hip-hop körökön, a mai napig felhangzik sok klubban és rádióban.

Két évvel később megjelenő második, Here Come The Horns albumukon közreműködik a legendás Big Pun, Sen Dog a Cypress Hill-ből és a Beatnuts is. Következő lemezük, a Merry Go Round 2000-ben szintén a toplista élére kerül. Michelle, a néhány számban felbukkanó vendégénekesnő igen látványosan bővíti a csapat zenei spektrumát és a későbbiekben már ő is állandó tagként szerepel.

A 2001-ben kiadott Freedom Band nagyrészt kiadatlan számaikat tartalmazza, mely kissé nyersebb hangzással hozza a csapattól megszokott minőséget. A hosszas várakozás után, tavaly év végén kiadott New And Improved albumukon továbbra is rendíthetetlen lendülettel képviselik a napfény és tequila által inspirált, pezsdítő alapokra zúdított üzenetüket, melyet a Los Angeles-i utcák táplálnak. Feledhetetlen dallamaikat most először hozzák el élőben a magyar közönségnek.

A koncert a vasárnapi időpontra való tekintettel 23.00-kor kezdődik. Jegyeket elővételben 3300 forintért lehet vásárolni a Merlinben, illetve 3900 forintért ugyanott a koncert napján.