Amon Tobin - új album koncerttel

Vágólapra másolva!
A Montrealban élő brazil, Amon Tobin legutóbb 2005-ben jelentkezett friss anyaggal, a Splinter Cell című számítógépes játék aktuális darabjához készített zenei kíséret még a rajongók szerint is igen sötétre sikeredett. A kétévnyi hallgatás után márciusban megjelenő Foley Room bizonyosan ismét a szokásos minőségi elektronikus zenét hozza majd.
Vágólapra másolva!

Korábbi lemezeitől eltérően Tobin most elsősorban nem lemezekről vett hangmintákkal dolgozott, hanem a filmes hangrögzítést mintául véve - innen az album neve, hisz a filmhez zenét rögzítő művészeket hívják angolul foley artistnak - különböző zajokat, valamint zenekari darabokat használt fel a lemez készítése során.

Olyan zenészek vendégeskednek az új Amon Tobin-albumon, mint a Kronos Quartet tagjai vagy a To Rococo Rot-os Stefan Schneider.

A bónusz DVD-vel is "ellátott" album - melyen a felvételekről láthatunk egy kisfilmet - zenei anyagát nemsokára a hazai nagyérdemű is hallhatja, hiszen a megjelenés után dícséretesen gyorsan elhozzák Magyarországra a brazil művészt. Amon Tobin legutóbbi budapesti sikerének a helyszínén, az A38 hajón mutatja be a Foley Room-ot, különleges, 7.1-es hangtechnikával!

Neon Music