Nevében él a zene - a műfajok eredete

Vajon honnan is jön a megannyi zeneműfaji elnevezés, a funktól a house-ig? A válasz néha kézenfekvőnek tűnik (pedig esetleg nem is az), máskor meg alighanem a tekintély vagy éppen senki sem fogja kimondani a végső szót az eldönthetetlen kérdésekben. Cikksorozatunk első részében a legfontosabb gyűjtőstílusokra koncentrálunk.

Jól tudjuk, mekkora gondot okoz az egyszeri zenerajongónak, hogy pontosan definiálja, mit is takarnak az egyes zenei műfajnevek, amelyek segítenek tagolni egy lemezbolt kínálatát, illetve nyelvi mankót adnak a partyszervezőknek ahhoz, hogy viszonylag pontosan megszabják egy adott rendezvény "music code"-ját.

Kezdjük az alapoknál: kevesen tudják, hogy az egyik legvitatottabb eredetű szó éppen a "jazz". Csak annyi biztos, hogy a műfaj és annak elnevezése korántsem kapcsolódott össze már a kezdetektől; New Orleansban már vidáman játszották a zenekarok a dzsesszt, amikor még nem is így hívták.

Jellemző, hogy az egyik amerikai nyelvészeti társaság a "jazz"-t választotta a huszadik század legjellemzőbb szavának - hála az érdeklődésnek, az etimológiai vitáknak és a gondos kutakodásnak, nagyjából már tudjuk, honnan is származik.

Ezek szerint a szó az amerikai nyugati parton jelent meg 1912 körül, a kaliforniai sportsajtóban. Van olyan kutató, aki szerint az ír "teas" szóból származik, amelyet meglepő módon nagyjából "dzsessz"-nek kell ejteni, jelentése pedig annyi, mint "meleg", "forróság".

A "jazz" kifejezést először a baseballban használták jelzőként, a ravaszul csavart labdákra, amelyekkel az ütő játékos nem tudott mit kezdeni. Hamarosan szélesebb közönség is a szájára vette egy ennél nehezebben megfogható jelentésben: használója általában valamiféle energikus, élettől duzzadó, örömteli dologra próbált utalni. Már 1913-ban írtak egy cikket a szóról, kifejtve, hogy lehetetlen szinonimát találni rá (különben nem is született volna meg).

A zenével először 1915 körül kapcsolódott össze (gyakorta mint a "blues" szinonimája), és Chicagóban hamarosan ez vált a legfontosabb, a világon mindenhol ismert jelentésévé. A hagyomány szerint először egy Bert Kelly nevű bendzsós és zenekarvezető használta volna a terminust saját bandájára, majd egy bizonyos Harry James nevű klubpromóter segített elterjeszteni úgy is, mint frappáns terméknevet.

Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a "funk" kifejezés viszont eredetileg a nemi aktus sajátos odőrjét jelentette az afro-amerikai szlengben, s csak az ötvenes-hatvanas évek fordulóján kezdték kiterjedten használni a jól táncolható, húzós soul-számokra.

Ennél kevésbé regényes a "reggae" szó születése: először egy 1968-as Toots and Maytals-számban bukkan fel - Do The Reggay -, már majdnem a végső nyelvi formában. Mindez persze még nem ad számot arról, hogy a derék jamaicai zenészek honnan is vették ezt a fura nyelvi alakot. Egyesek szerint a "streggae" szóból, amely a helyi szlengben prostituáltat jelentett, de van még ennél is borultabb (és valószínűtlenebb) magyarázat: eszerint a terminus a regga bantu törzs nevéből származott volna Jamaicába.