A némafilm cyberlovagjai: vj-kultúra - szavazz a Vj-torna indulóira!

Vágólapra másolva!
A vj-zés fogalma sokakban máig tisztázásra vár, holott lassan egy évtizede létező és egyre fejlődő jelenség itthon is. Az underground partykultúra szerves részeként vonult be a köztudatba, miután projektorokkal és diavetítőkkel felszerelt lelkes fiatalok techno- és acidpartyk hangulatát dobták föl a zenére adott élő reakcióként szolgáló vetítéseikkel. A filmrészletek vagy saját rövid felvételek összevágásából létrejött alkotások azonban egy ideje (külföldön régóta) a tévében is láthatók. A Cinetrip egy időben a Filmmúzeumon futó éjszakai zenés animációi után a csatorna ma már saját videómixeket vetít. A jelenségből még a némafilmkorszak reneszánsza is lehet. Ami viszont már most biztos: október tizennyolcadikától huszonkettedikéig tartják a felújított-átalakított Merlin Színházban a Cinetrip Vj-tornát. Szavazz az indulókra!
Vágólapra másolva!

Ha a vj-zés nagyobb teret kap a televíziózásban, az akár a némafilm újjászületéseként is értelmezhető, azzal a különbséggel, hogy míg anno a képkockákhoz játszottak fel kísérőzenét, ezúttal a zenéhez "komponált" képsorokról beszélhetünk. A jelenség persze csak nálunk lenne most új, Amerikában és Angliában a tévécsatornák már a kilencvenes évek közepén felfigyeltek például az Addictive Tv installációira, akiknek Transambient néven saját műsoruk is lett az egyik közszolgálati csatornán. De a vj-zés "nagy öregjei", a Coldcut vagy a Hexstatic is tévéműsorokban kezdte.

Az előre rögzített videomix levetítése persze a vj-zés csak egyik, és talán nem is legérdekesebb oldala. A mára modern művészeti ággá fejlődött vetítés lényege ugyanis éppen az interaktivitás, az azonnali reakció, a "valós idejű művészet". A kilencvenes évek közepe, és az úttörők (a Bernáth Zsigmond-féle PPL, illetve az L. Laki László-féle cinetripes vetítések) óta ma már több jelentős vj-csapat is tevékenykedik itthon. Mi ezek közül az Urbanizer (egykor PPL), a Space Devil, a Monkey Presso (egykor Transrepro) és a Kiégő Izzók csapatát faggattuk.

Ki az a vj?

A vj szó a zenei tévécsatornák videoklipeket felkonferáló műsorvezetőinek elnevezéseként terjedt el, mégsem róluk van szó. A szó valójában azokra a művészekre értendő, akik a legkülönfélébb nyersanyagok ötvözéséből készített saját élő vetítésekkel festik alá a zenét, elsősorban elektronikus zenei partykon. A vj az, aki pont ugyanúgy manipulálja a képet, mint ahogy a dj a hangfelvételt: válogat, ritmusra kever, vagy akár szkreccsel. A vj és a film- vagy videoklip-készítő között pedig ugyanezzel a párhuzammal élve a különbség ugyanaz, mint dj és producer között - utóbbi létrehozza és rögzíti művét, míg előbbi újraértelmezi: lejátsza, effektezi, módosítja, szétvágja és összeilleszti.

Nincs új a nap alatt

Az audiovizualitás jóval a technológia előtt, szinte az emberi kultúrával együtt született; egyesek szerint komoly párhuzam állítható az őskori rituálék és a mai kor partyjai között - látványelemekkel már a barlanglakók is operáltak. Ennél egy kicsit konkrétabban köthető a dolog a hatvanas évek Londonjához és egy Mark Boyle nevű művész Ufo klubbeli fényshow-ihoz, majd a hetvenes években népszerűvé vált pszichedelikus fraktálok vetítéséhez, melyek már akkor is meghatározó szerepet töltöttek be az underground zenei kultúrában. A vj-zés technikai hátterének fejlődése is elkezdődött ekkor, voltak művészek, akik saját használatra, házilag barkácsolták maguknak a videoszintetizátor-ősöket. Az első élőben vetítő vj-ként Peter Rubint tartják számon, aki 1979 környékén az amszterdami Mazzo klubban dolgozott, egy akkori viszonylatban ultra-hightechnek számító környezetben, melyet maga tervezett és épített is föl.

Forrás: [origo]

A DIY ("Do it Yourself!" - Csináld magad!) életforma az első időktől kezdve erőteljesen áthatja a vj-kultúrát. Az elmúlt évtizedekben elért technikai fejlődés is elsősorban maguknak a vj-knek köszönhető, a legelső berendezéseket ők építették saját előadásaikhoz, a számítógépes szoftverek elterjedése óta pedig a legnépszerűbb programok készítői is ők.