Neo-koncert a csillagszínházban - megvannak a nyertesek!

Vágólapra másolva!
Három előadáson mutatja be a Neo új albumát, a Maps for a Voyage-t, a budapesti Planetáriumban. Nyerteseink nevét a cikk végén találjátok!
Vágólapra másolva!

A népligeti Planetárium jól hangzó helyszín a fővárosi partyéletben, mert noha nem kimondottan táncolásra teremtették, dj Krush négy évvel ezelőtti fellépése révén sokan őriznek róla kellemes emlékeket. Ezúttal a Neo és közönsége veheti birtokba a hétvégén, mindjárt háromszor is.

Bár a Neót két producer, Moldvai Márk és Milkovics Mátyás indította még a kilencvenes évek végén, néhány zenésszel kiegészülve hamar rákaptak a koncertezés ízére. Közéjük tartozott Szűcs Krisztián, aki már az első, Eklektogram című albumon is közreműködött, sőt a Lo-Tech Man, High Tech World című lemezt szerzőként is jegyezte.

A srácok kilencvenkilencben abszolválták az első komolyabb koncertturnét. Már ekkor becserkészték a legnagyobb hazai fesztiválokat, melyekre sokszor visszatértek az évek során. Ugyanebben az évben már ők voltak a Massive Attack budapesti koncertjén az előzenekar.

A 2002-es második LP után már egy komplett zenekar került mögéjük, miután Ábrahám Zsolt gitáros és Jékely Zoltán dobos is csatlakozott a 2003-as turnéhoz. Ekkoriban Dave Gahan PeCsa-beli koncertjén is ők izzították a hangulatot.

Ezek után távozott a zenekarból Szűcs Krisztián, és 2004 elején az alapító Moldvai Márk is. Így Milkovics Mátyásnak az ebben az évben kezdődő koncertsorozathoz új bandát kellett toboroznia. Kapóra jött, hogy a Kontroll című filmhez készített dalokban már közreműködött Hódosi Enikő és Kőváry Péter.

Ők alappillérei lettek az új Neónak. Ez a hármas szülte meg a zenekar negyedik soralbumát, a Maps for a Voyage-t, amely most jelent meg. Hozzájuk csatlakozik a koncerteken Benedek Tamás dobos, valamint négy fúvós is.