Para Halu: Szeretjük az űrrockot!

Vágólapra másolva!
Hamarosan megjelenik a külföldön legismertebb magyar psy-formáció, a Para Halu új albuma. Erről, valamint egy induló psy-egyesületről, és egy szerencsétlenül sikerült újvidéki kirándulásról kérdeztük Hohmann Ádámot, a formáció frontemberét.
Vágólapra másolva!

A minap Szerbiában jártatok fellépni, ezzel kapcsolatban botrányról suttognak. Pontosan mi történt?
- Például lefejeltek, fenyegetőztek, és egy telefont is lenyúltak tőlünk az úgynevezett partyszervezők. A történet úgy kezdődött, hogy előleget és útiköltséget ugyan küldtek, de a megbeszélt összegnek csak egy részét. Mégis kimentünk, ám a további pénzt - a gázsi hetven százalékát- már nem akarták odaadni. Ennek ellenére még ők támadtak nekünk, kényszeríteni akartak, hogy játsszak. Aztán kitört egy dulakodás, mert a helyi partyarcok a védelmünkre keltek, amikor látták, mi történik - így a szervezők a saját közönségüket kezdték verni. Eközben tudtunk odébbállni. Azóta téma az eset szerb psy-fórumokon, az ottaniak is nagyon elítélik a szervezőket. Attól tartanak, hogy ezután a neves trance-előadók elkerülik az országukat.

Feltesszük, általában nem ilyen a fogadtatás...
- Persze, hogy nem. Sokkal több pozitív élményünk van a külföldi bulijainkról. A tavaszi törökországi Soulclipse például csodás volt: napfogyatkozás, tízezer ember, török riviéra. Vagy a nyári svédországi fellépésünk, mely egy családiasabb buli volt, egy erdő közepén lévő tó partján, nagyon jó hangulatban lévő parytzókkal. Az a fellépés annyira jól sikerült, hogy a szett felvételét ki is tettük a netre, azóta is rengeteg pozitív visszajelzést kapunk róla.

A fellépések mellett, úgy halljuk, az új album, a Space Rock is közeledik. Pontosan mikorra várható?
- Ha minden jól megy, októberben megjelenik, az izraeli illetőségű Zaikadelic Records gondozásában. A terjesztést az ismert osztrák disztribútor, a Wirikuta vállalta magára, náluk lehet a neten megrendelni itthonról is, illetve a Psybaba Király utcai boltjában is kapható lesz.

Forrás: [origo]
A Space Rock borítója

Milyen lemezre készüljünk?
- Keményebb lesz, mint az előző. A The World Of Peace után több olyan véleményt hallottunk, hogy inkább otthoni hallgatásra való, és az előző megjelenések, illetve live-szettek alapján energikusabb zenékre számítottak tőlünk. Természetesen nem rugaszkodtunk el a ránk jellemző stílusjegyektől, a mély, hipnotikus, atmoszferikus Para Halu-hangzástól.


Honnan a Space Rock cím?
- Szeretjük az űrrockot. Úgy gondoljuk, hogy a pszichedelikus kultúra a rockandrollból és a pszichedelikus és space rockból nőtte ki magát a hatvanas, hetvenes években. A Pink Floyd, az Ozric Tentacles és Hawkwind mindig is nagyon inspiráltak. Ez az album valamiféle tribute is ennek a korszaknak, és az általunk nagyra becsült művészeknek.

A Para Halun kívül vannak egyéb formációid?
- Több is. Mostanában fontolgatom egy elektrós, progresszív alapú projekt beindítását, valamint egyéb psy-projektjeim mellett, mint a Mandrugorrah, vagy a Diarrhoea (mindkettőt Steiner Krisztiánnal közösen futtatjuk), folynak a The Path nevű projekt első albumának előkészületei is. A The Path Takács Péterrel közös, és sokkal letisztultabb, technósabb vonalat képvisel a psy-on belül. Az album 2007-ben fog megjelenni, ha minden jól megy, már az általam indított kiadónál.

Amellett, hogy zenélsz, benne vagy egy most induló egyesületben is, mely a magyar psy-szcénát összefogni, továbbá a pszichedelikus kultúrát népszerűsíteni lesz hivatott.
- Az ötlet már régebben megfogalmazódott bennünk. A magyar psy-élet színe-java csatlakozott a kezdeményezéshez, például a Psybaba Records-os Jirzij, a Psycle-csapat, a Kashmir-tulajdonos Pintér Gábor és több neves külföldön is elismert dekorcsapat is. De benne lesznek a Psylife egyesületben újságírók és zenészek is, például Kalumet. A projekt célja a nemzetközivé válás, ehhez felhasználjuk a már meglévő kapcsolataimat is külföldi kiadókkal, művészekkel és promóterekkel.

Forrás: [origo]

Mivel szándékozik foglalkozni az egyesület?
- Egyelőre egy portált indítunk, valamikor október végén lesz elérhető a www.psylife.net címen. A portál a party.[origo].hu networkjéhez is csatlakozik. Ezenkívül két kiadót is indítunk, egy netlabelt és egy hagyományost. A netlabel ingyenes kiadványokat fog terjeszteni; a promóciónak ez az újszerű fajtája hatásosabb és célravezetőbb, mint bármi más. Könnyebben, gyorsabban, és egy sor felesleges lépést kikerülve juttathatjuk el a zenét az emberekhez. Az ingyenes letöltés ráadásul egy gesztus is egyben.

Milyen tartalmak kerülnek az induló Psylife-ra?
- Nem csak zenével, de az egész pszichedelikus kultúrához kapcsolódó életstílussal szeretnénk foglalkozni, ahogy ez a portál nevéből is látható. Szó lesz a kiadványokon, bulikon és művészeken kívül divatról, életmódról is. Többek között egy drogliberalizációval és -prevencióval foglalkozó rovatot is indítunk. Lesz webshopunk is, ahol pszichedelikus ruháktól a cédéken keresztül a legkülönfélébb kiegészítőkig mindent lehet majd kapni. A portál másik nagyon fontos célja a stílusban tevékenykedő művészek népszerűsítése, bemutatása is, ezért létrehozunk egy vaskos adatbázist, ahol az ismert nevek mellett az új tehetségeknek is nyilvánosságot biztosítunk. Lesznek olvasható, nézhető és hallgatható tartalmak is.

Peter Poppara