Szabadtér és évfordulók - hétvégi partyajánló

Vágólapra másolva!
A hétvége kiemelkedő vendégei: a búcsúzó Hyperspace-re érkező két német technós, Sven Väth és Johannes Heil, valamint az albumukat turnéztató brit dramabás páros, Marcus Intalex és Calibre. Alan McGee tavaszra befejezi Death Disco nevű sorozatát, a goások meg már a nyarat kezdik szentendrei szabadtéri bulijukkal, miközben a Lollipop a harmadik születésnapját ünnepli.
Vágólapra másolva!

A két H2H-s rezidens és Fine Cut Bodies sorozata, az Ablak-A-Dubra speciális epizódján ezúttal nem külföldi sztárok adják egymásnak a színpadot szombaton. A három rezidens a Gimmeshot-főnökkel, dj Mangóval kiegészülve élőben játszik az A38-on.

Szegeden, a JATE-klubban kezdődik a hétvégi születésnapok sora. Itt a helyi Based On Bass csapat ünnepel hetedszer. Megadja módját, hiszen egy háromtermes bulit tart, az amerikai Infiltratával és Lith-tel, de ott lesz persze Suzuki Samurai és Focus a szervezőktől, sőt a mustbeates Clairvo is. Sejthetően felvonul tehát a törtütemek teljes skálája.

Szombaton egy másik limitált férőhelyes (maximum ezerötszáz fő) születésnapot tartanak. A Hyperspace tizedik évfordulója egyben a nagy múltú sorozat búcsúja is a közönségtől. Erre az alkalomra a német technolegenda, Sven Väth is Budapestre, pontosabban az óbudai Bedbe érkezik, a nem kevésbé érdemdús Johannes Heil társaságában.

A Citadellán ismét drum'n'bass-szombat lesz. Két brit, Marcus Intalex és Calibre turnéztatja Mist:i:cal című albumát. Ők ketten annyira sokat zenélnek, hogy csak két hazai dj-nek jut hely a programban, jelesül Bratwának és Balnak.

A Mono szombaton is a house-zal csalogat, sőt egyből forradalmat ígér: a buli neve House Revolution. Egy új-zélandi dj, Sweet és a rezidens Khrid keveri majd egymásra a négynegyedeket.

A brit pop atyja, Alan McGee szombaton fejezi be Death Disco szériájának budapesti szezonját a Trafó Bár Tangóban. A koncertet ezúttal a Zagar produkálja, McGee pedig szokásos indie-szettjével zárja az eseményt.

A goások viszont már az openair-időszakot indítják, mégpedig a szentendrei Dömör-kapunál. A Digital Angels és a Napszövetség bulijára már szombat délben ki lehet nézni, ekkor Pálmesterék zenélnek. Estére aztán egyebek között a Bombay City Rockers liveactje, vagy dj Oleg szettje is jó hangulatot ígér.

Bővebb infók és még több esemény a Partytárban!

Peter Poppara