Másképp szól a rádió - új Radiohead-albumok

Vágólapra másolva!
Hetedik albumára készül a Radiohead, de előtte még körbeturnézza Nagy-Britanniát, sőt augusztusban a Sziget egyik sztárcsapata lesz. Mindezek előtt, még áprilisban, BBE kiadó egy remixalbumot is piacra dob, Exit Music - Songs with Radio Heads címmel. Többek között Matthew Herbert, a Cinematic Orchestra vagy az amerikai Mark Ronson Radiohead-feldolgozásával.
Vágólapra másolva!

Hetedik albumát készíti a brit Radiohead. A nyolcvanas évek végén - még On a Friday néven - alakult banda a kilencvenesek elején vette föl a Radiohead nevet, utalva az egyik kedvencre, a Talking Headsre. Az első, Publo Honey című albumra 1993-ig kellett várni.

A következő kettő (a The Bends 1995-ben és az OK Computer 1997-ben), aztán új hangsúlyt adott a gitárzenének, a 2000-es Kid A majd az egy évvel későbbi Amnesiac már kisértletibb, és az elektronikus zene felé kacsint. Az utolsó, három évvel ezelőtti Hail To The Thief pedig politizál, Busht fricskázza.

A hetedik album várhatóan még az idén elkészül, és bár Thom Yorke-ék vadul dolgoznak rajta, az album címéről még nincs információnk. Annyit azért tudni, hogy a lamez egy öreg kísértettanyára hasonlító házban készül. Így az ottani baljós zajok is kísérő zöngéi lesznek az új, év vége felé megjelenő hangzóanyagnak. Hogy a zenekar rajongói addig se unatkozzanak, az Egyesült Királyságban turnézik a csapat, sőt a dán fanok nagy örömére Koppenhágába is eljut még tavasszal. Augusztusban aztán a Sziget nagy durranásaként üdvözölhetjük az oxfordi bandát Budapesten.

Forrás: [origo]
Radiohead

A világ más területein élő "rádiófejeseket" sem hagyják hallgatnivaló nélkül, a BBE kiadó piacra dob egy remixalbumot, Exit Music - Songs with Radio Heads címmel. Az anyagon olyan neves elektronikus zenei előadók keverik újra a nagysikerű Radiohead-számokat, mint a Cinematic Orchestra, Matthew Herbert, Mark Ronson, Meshell Ndegeochello, Sia vagy RJD2. A zenekar egyébként korábban is több nyilatkozatában méltatta az elektronikus szcénát.

A tizennégy számos kiadványon a debütáló Publo Honey-tól egészen a 2001-es Amnesiac lemezig, mindről találunk remixeket. A Mark Ronson-féle Just-feldolgozás pedig hazai rádiókban is hallható már most.

Peter Poppara