Szövetség a pincében

Vágólapra másolva!
A Spugedelic Revolution szervezőgárdája, a No Vidra Crew most szombaton újból feszegeti a zeneileg hagyományos partyszervezés kereteit az Inside-Basementben. Ehhez hívja segítségül a Fuzziont, a Neelixet, egy kis minimált, breaket, ambientet.
Vágólapra másolva!

A fiatalnak mondható szervezőgárda, a No Vidra a Spugedelic Revolution partysorozatával életet vitt a honi partyszervezésbe. A biztos bevétel reményében századszor is meghívott nagy húzónevek helyett rendezvényeikre inkább olyan zenészeket hívnak el, akik valamilyen - de leginkább persze zenei - szempontból itthon kuriózumnak számítanak.

Mostani Psycho'tek'dance nevű bulijuknak két lemezmegjelenés is apropót szolgáltat. A Fuzzion aka Vladimir Kozlov első, Black Magic című albuma, illetve Neelix aka Henrik Twardzik No Way to Leave című második albumára gondolunk. Míg előbbi az orosz szcéna techtrance-úttörői közül került ki, addig az utóbbi a messzeföldön elismert hamburgi progresszívtábor üdvöskéje.

Elég csak kettejük zenei felhozatalát górcső alá venni, melyek egyáltalán nem egy világból valók. De ez még csak két világ a tizenháromból - ennyi formáció és dj lép színpadra ugyanis az este folyamán. A két teremben - techtrance-progresszív és minimál-break-ambient - olyan előadók adják majd egymásnak át a lemezjátszót, mint a több stílusban is jeleskedő Kalumet, a progresszivitásáról ismert Era, Gammer és Tsubi, a party.[origo].hu dj-je, az eddig Oyleként játszó Dr. Zoidberg, de mindemellett kellemesen elfér a Jutasi-féle Secta Chameleon breakbeatliveactje, Isu és Dork minimáltechnója is. Itt lép föl a No Vidra Crew Allstarz is egy dj-szettel.

A kisterem a Kiégő Izzók vetítésével, uv-ágyúk és lézerek segedelmével a látványban is jeleskedni fog, de lesz ruhabolt is, az első százötven vendég pedig egy Pluto Projekt-ajándékcédét kap majd.

Forrás: [origo]
Fuzzion

A jegy elővételben (Psybaba Recordstore, Akt Records, Trancewave) kétezer-ötszáz forint, míg a helyszínen háromezer.

Greksa László