Szabadtéri Massive Attack-koncert júniusban

Vágólapra másolva!
Június tizenharmadikán a Petőfi Csarnokban koncertezik a Massive Attack. A bristoli triphop legendás csapata várhatóan egy válogatással és egy vadi új albummal jelentkezik az idén.
Vágólapra másolva!

A Massive Attack ismét Budapestre készül. Legutóbb a 2003-ban, a Szigeten üdvözölhettük őket itt, de a júniusi helyszínt, azaz a Pecsa szabadtéri színpadát is kipróbálták, még az ezredforduló környékén.

A 2003-ban megjelent 100th Windows album és az egy évvel későbbi filmzene, a Danny the Dog óta keveset hallottunk a triphop bristoli sztárzenekaráról. Tavaly nagyjából annyi történt a házuk táján, hogy a német !K7 Records Dj Kicks sorozatának részeként az egyik tag, Daddy G mixalbumot adott ki.

Idén viszont beindul a csapat, március környékén jön ki egy dupla válogatásalbum, a nem túl fantáziadús Collected címmel. Még előtte egy kislemezzel rukkolnak ki, melynek címe Live at Me lesz, s a soul- és dzsesszénekes-legenda, Terry Callier énekel benne. Valamikor az év végén, vagy legkésőbb a jövő év legelején pedig jön az új album, a Weather Underground.

Kész csoda, hogy ebbe a menetelésbe belefér egy turné is, amely június tizenharmadikán ér a szabadtéri Petőfi Csarnokba. A jegyárak meglehetősen borsosak, hétezer-kilencszáz forintot kóstál egy tikett.

Poppara Péter