Szájtépő poéták és költő mc-k a Műcsarnokban

Vágólapra másolva!
Kortárs költők és ismert mc-k feszegetik, ki tud frappánsabban szövegelni Budapestről. A Budapest Slam konferansziéja a költő és énekes Karafiáth Orsolya lesz, a zenét dj Cadik szolgáltatja február 24-én, péntek este, a Műcsarnok kávézójában.
Vágólapra másolva!

E hét vasárnapján fejeződik be a tavaly december közepén kezdődött Magánügy kiállítás a Műcsarnokban. A rendezvény a Petrányi Zsolt által igazgatott intézmény új próbálkozása, mely a közügy és a magánügy határát próbálja kitapogatni, a Műcsarnok raktárában talált, régi kiállítások hangulatát őrző tárgyak segítségével. Petrányi ötlete volt a kiállítás egyik záró eseménye is, a péntek este nyolctól a kávézóban sorra kerülő Budapest Slam.

Az esten a költők és hiphop-mc-k Budapestről gondolkodnak; a poéták annyi előnyt kapnak, hogy ők olvashatnak is, bár néhányuk azt ígéri, papír nélkül is szövegel majd - állítja Nagy Gabriella szervező. A kortárs irodalom ismerőinek bizonyára nem kell bemutatni a vállalkozó szellemű költőket, azaz Erdős Virágot, Harcos Bálintot, Háy Jánost, Jónás Tamást, Marno Jánost, Peer Krisztiánt és Szálinger Balázst, ahogy a konferansziét Karafiáth Orsolyát (aki nem mellesleg az Electric Boogie Commando nevű női rapcsapatnak is oszlopos tagja) sem.

A hazai hiphopperek sem vakarják a fejüket sokáig, ha Buppa (az IMMC-ből), Busa (Gimmeshot), Ponza, Morel, Said, Tita és Újonc Peti (Street Level), tehát a péntek esti slammerek nevét hallja. A lemezjátszók mögül pedig dj Cadik (Tilos/Allsoundz) festi alá a különleges verbális viadalt.

Peter Poppara