Gyereklemezre gyúr a Bëlga

Vágólapra másolva!
Az idén nem lép fel a Bëlga a Szigeten, mert nem jutott hely a Nagyszínpadon az egyre népszerűbb hiphoptriónak. Az új duplaalbum viszont gőzerővel készül, az egyik fele gyereklemez lesz.
Vágólapra másolva!

"Sajnos, nem lesz Bëlga-koncert a szigeten. A Nagyszínpadról lecsúsztunk, ajánlottak ugyan egy másik helyszínt a szervezők, de az nekünk nem felelt meg" - így Titusz, a csapat zenei producere, aki egyébként dj-ként szombat és vasárnap fellelhető lesz a fesztiválon, a Mokka Cukában. Sőt, másik formációja, a Carbonfools is koncertet ad az egy hét alatt.

A Bëlga készülő anyagáról annyit korábban is lehetett hallani innen-onnan, hogy duplaalbum lesz, hanem producerünk ezúttal egy további, meglepő adalékkal is szolgál. "Az egyik fele gyerekeknek szól majd" - árulja el Titusz, aki nem mellesleg ifjú apa. A legkevesebb tehát, amit ez alapján megállapíthatunk, hogy a Bëlga eddig ismeretlen arcát szándékozik megmutatni.

A készülő lemez zenéje ismét vegyes képet mutat. Lesz rajta sokminden, a countrytól a punkon keresztül a technóig. Az album a Zsolti, a béka munkacímet viseli, vagyis ez még módosulhat. Változik a terjesztés is, az előző, második albumtől eltérően nemcsak egy nagy hipermarketlánc üzleteiben lesz kapható. Várhatóan október elsején jelenik meg, az 1G Records gondozásában.

Ugyancsak új albumon dolgozik a dj-producer másik zenkara, a Titusz and the Carbonfools, erről azonban még nem tudni konkrétumokat.

Peter Poppara