Bóvliárus jamaikai a Trafóban - megvannak a Perfect-koncert jegynyertesei!

Vágólapra másolva!
A közelmúltban berobbant jamaikai reggea-énekes, Perfect látogat a Trafó Bar Tangóba december tizenötödikén, csütörtök este. Jegynyertesek.
Vágólapra másolva!

Perfect, valljuk be, nem túl szerény név egy ifjú előadónak. Bár általában a fiatal, feltörekvő tehetségek nem is gyámoltalanságuk miatt tűnnek föl. Emberünk, ez a jamaikai srác, jó mélyről érkezett, ezért nem is tűnik felesleges fennhéjázásnak az önbizalma. Alátámasztja ezt idei slágere, a Handcart Boy (Kézikocsis srác), amely egyből a jamaikai reggea-szcéna ismert arcai közé emelte.

Ahhoz, hogy belássuk, sikere nem lesz tiszavirág-életű, elég beleolvasnunk egyik korábbi nyilatkozatába: "Évek óta professzionális módon dolgozom. Amíg sokan mások különböző soundsystemeknél vártak az esélyükre és duplate-ekkel házaltak, addig én az időmet, sőt minden percemet stúdióban töltöttem. Elég anyagom van, hogy albumokat töltsek meg vele, nem egy, két, vagy három szám. Csak az idén több mint száz dalt vettem föl."

Tejfeles szájú sihederként is a zene volt a mindene, már ekkor sokat tett azért, hogy komoly karriert építsen. "Már hat évvel ezelőtt elkészítettem egy tizenhét számos albumot, amely azonban csak a netre került föl. Mivel nem akartam, hogy a munkám felesleges legyen, egy számot, a Turning Down-t eljutattam Ron Muschette-hez, az Irie FM-hez. Ő volt az első, aki egy Perfect-számot játszott a rádióban. A Turning Down az álláskeresés nehézségeivel foglalkozik."

Ő aztán tudja, miről beszél. Azzal nem mondunk újdonságot, hogy a jamaikai fekák, finoman szólva sem a világ leggazdagabb emberei. Ennek ellenére, hősünk viszonylag rendezett körülmények között nőtt föl, baptista családban. Még középiskolát is végzett, ezután azonban munka után kellett néznie. Gondolhatjuk, hogy nem talált nagy presztízsű melót. Első nagy slágeréhez az ihletet mégis ebből az időszakból merítette.

Ez azonban még nem a Turning Down volt, az áttörésre még várni kellett. Hősünk azonban nem adta föl. Végül is 2004-re, már huszonhét éves korára sikerült összehozni az első, kiadott tracket, ez volt az életrajzi töltésű Lock Me Up. Egy barátja, Courtney McIntosh (ő a Chalice kiadó főnöke) segítségével hozták össze ezt a számot.

Az első igazán komoly sikert mégis az idei Handcart Boy lett, amelyben egy romantikus füzetecskébe illő történetet mesél el Perfect. "Egy kézikocsit tolni az utcákon, arról árulni, az egyik leglenézettebb meló Jamaikán. Mindenki beszól: dutty hand cart bwoy..., és keresni is csak annyit lehet vele, hogy a következő kajád éppen kijön. Ebben az időben ismertem meg egy jómódú lányt, akivel, a szülei ellenzésének dacára, több évig együtt voltunk. A Handcart Boy tulajdonképpen egy szerelmes dal. A melódiája és a refrén már évek óta bennem kavargott."

Forrás: [origo]

A tudatos ifjonc példaképeit a múlt hőseiben találta meg. "Mindig is szenvedélyesen szerettem a zenét és nem csak a reggae-t, hanem a dzsesszt, a countryt, az r'n'b-t és a hiphopot is. És mindenről többet is akartam tudni, hiszen a szenvedély önmagában kevés, meg is akartam érteni a dolgokat. Apám jukebox-javítással foglalkozott, ezáltal irdatlan mennyiségű lemezhez volt hozzáférésem. Különösen a nagy öregeket tanulmányoztam, mivel ők törték meg az utat. Rengeteg dolgot innen lestem el, hogyan fejlesszünk melódiát, hogyan írjunk jó szövegeket."

A srác reggea-je persze a rasztakultúrából is merít. Ennek jelentőségére gyerekkori emlékeiről mesélve világít rá: "Régebben iskola után, amikor a többiek fociztak vagy kriketteztek én gyakran elmentem Hazlewoodba, ahol a hetvenes években számos raszta telepedett le, hogy figyeljem az idősebb mesterek tanításait. Beszélgettem velük Rastafariról, Haile Selassie-ről, a fekete történelemről és a fehérek történelméről. Emlékszem a böjt időszakaira, amikor napokig, hetekig mindenki csak forrásvizet és füvet fogyasztott. Olyan volt, mint a szellem megtisztulása. Ezen a helyen rengeteget tanultam és mindezt igyekszem a zenémben is továbbadni."

Forrás: [origo]

Perfect soundsystemével csütörtök este a Trafó Bár Tangóban találkozhatunk, a jövő év elején megjelenő, első albumának európai turnéja közben. Ha már reggea, ott lesznek a klub felelősei is, azaz a Love Alliance emberei, dj Bosi, Krama, Biggibwoy és mc Kemon.

A belépő ezerötszáz forint, de aki velünk játszott, az párjával ingyen is ott lehet, ha válaszolt a kérdésre: mi a címe a magyar reggae ifjú titánja, Copy Con debütlemezének? (Segítség lemezkritikánkban volt.) A válaszokat Perfect-tárggyal vártuk a [email protected] címre, december tizenötödikén, csütörtökön délután háromig.

A helyesen válaszolók között három darab kétszemélyes jegyet sorsoltunk ki: Olaszi Gábornak, Potór Krisztiánnak és Varjasi Eszternek. A nyerteseket e-mailben értesítjük a buliba bejutás pontos menetéről.