Pokolba a skatulyákkal - hallgass mixeket! - Fabric-ajándéknyertesek

Vágólapra másolva!
A veretes londoni kiadótól származó aktuális válogatásunk a szokásosnál is eklektikusabb. Akik eme örvendetes jellemzőért felelősek: a Scratch Perverts, Ivan Smagghe, Rob da Bank és Diplo. Hallgasd meg a mixeiket! Kisorsoltuk a Fabric-ajándékcsomagokat.
Vágólapra másolva!

Egy Tony Vegas nevű elszánt hiphopharcos úgy döntött, nekivág a nagyvilágnak, így munkáját hátrahagyva Kanadába utazott, hogy körülnézzen, milyen is a szcéna arrafelé. A következő években végigjárt néhány államokbeli gócpontot, megfordult Los Angelesben, 'Friscóban, mindvégig dédelgetve álmát, hogy alapít egy csapatot és a világ legjobb lemezlovasa lesz.

Vasárnapi közös zenehallgatásokból és hülyéskedésekből nőtte ki magát végül a Scratch Perverts, amely mindjárt nyolc tagot számlált. Néhány hónap után mindannyian szakítottak szürke hétköznapjaikkal, éjjel-nappal gyakoroltak, és elindultak minden valamirevaló turntablist-versenyen, míg be nem zsebelték az ITF csapatbajnoki címét.

Tony még ebben az évben az USA-ba utazott a világbajnoki döntőre, de előadása közben leverte a lemezjátszókart, amivel le is nullázta magát. Az egész kollektíva szellemére jellemző, hogy ez a kudarc a legkevésbé sem jelentette a karrier végét, sokkal inkább a kezdő lökést: két évre rá a DMC bajnokai lettek csapatként, egyéniben pedig az ITF szkreccsbajnoki, a DMC világbajnoki és brit elsőségi címét tudhatták magukénak.

A Perverzek végső felállása 2001-re alakult ki, s miután a dj-technikák terén gyakorlatilag etalonnak számítanak - megnyertek minden témába vágó eseményt -, úgy döntöttek, új fába vágják a fejszéjüket, a stúdióban is kipróbálják tudásukat. Ennek egyik eredményét hallhatjuk a Fabriclive 22 nyitányaként Come Get It címmel, mellyel magasra teszik a mércét: egy húzós gitárriff, Dynamite szövegelése, és a törtalap egyszerre idézi a Cypresst és a Reprazentet.

Az első track után még nem tudjuk, hova tartunk, de a második (egy Big Dada-kiadvány) már biztosítja a hiphopvonalat, és egy ideig úgy is érezzük, marad a vérbeli angol underground stílus, amit a Masta Ace Inc. tovább nyomatékosít. A csapásvonal zseniális válogatással marad a föld alatt Roots Manuvával, Skinnymannel és a Roots Guns Are Drawn-jával.

Habár egy-egy populárisabb hangzású Perceptionists- és Dialated Peoples-számra elcsábulnak a fiúk, ezek is zseniálisan keverve illeszkednek a felhozatalba, itt viszont már érezzük, hogy nem maradunk végig a lassulós hiphopnál, hanem valami készülődik. Jönnek a hadarós szövegrészek, a hallgatva is látványos szkreccsszólók, az egyre súlyosabb basszusok, majd egy odamondós Shadow-trackkel felállítanak a fotelből, következik ugyanis a második felvonás.

Forrás: [origo]

Először néhány breakbeattel vonják föl a szemöldökünk, a Radiohead National Anthem-jének totálisan eltúlzott dzsesszes végkifejlete után kicsit összezavarodik az ember, majd jön a végső támadás. A hatszámos finálé már szigorúan drum'n'bass, de nem az együgyű hangzás, hanem technikás, tökéletesen összeválogatott kis gyűjtemény, többek között Ed Rush-sal, Opticallal és Pendulummal.

Amikor a mix végére érünk, egy pillanatra érdemes végiggondolni, honnan is indultunk. A rockos bevezető után útjára indított underground hiphopból végül egy akkora dnb-party kerekedik, hogy ha az esti buli előtt hallgatjuk, biztosak lehetünk benne, hogy felkészültünk.

A Fabriclive 22-höz társuló rádiós mix sajnos már nem ennyire alaposan felépített, a huszonkilenc percbe sűrített harmincegy track közül némelyikből már annyira értelmetlenül kevés hallatszik, hogy talán nem hiányzott volna senkinek, ha kimarad. Új megjelenések hírharangjának és ízelítőnek persze nem rossz, de aki nagybetűs élményre vágyik, annak mindenképp a hivatalos kiadvány ajánlott. Most érdemes tehát beleesni a 22-es csapdájába!

Varga Csaba