Egy kívánatos csapda - Khoiba

A Mole (itt jött ki a napokban a második Yonderboi-lemez) utóbbi kiadványainak átnézése során igazi "listening pearl"-re bukkantunk, jelesül a Khoiba Nice Traps című lemezére. A cseh illetőségű kvartett debütálásával rögtön a legnagyobbak közé fészkelte be magát.

Egyre gyakrabban érvényesülő törvény az elektronikus zene világában, hogy az izgalmas, újszerű dolgokat nem a műfajok fellegvárai szolgáltatják, hanem a képzeletbeli zenei térkép kevéssé frekventált pontjai. Anglia és a többi nagyhatalom persze még mindig megingathatatlan, de az elmúlt pár év során jókora szeletet hasítottak ki maguknak az ausztrál breakerek, valamint a skandináv popdiktátorok. Az új évezred első évtizedének a félidejéhez érve ismét egy eddig szürkén ábrázolt terület ölt alakot az imént említett térképen, mégpedig éppen Kelet-Közép-Európa.

Ha részletesebben megvizsgáljuk a szomszédos országok zenei arculatát, láthatjuk, hogy némi túlzással élve egy alternatív-lo-fi-progresszív birodalom kellős közepén helyezkedünk el. Tőlünk nyugatra és délre a dzsessz modern művészei tevékenykednek, keleten tombol a progresszív-house és a breakbeat, nem szólva saját magunkról. A havasabb tájak felé közeledve a legfőbb irányzat az alternatív, különösen érvényes ez Csehországra és Lengyelországra, ahonnan egyre több fiatal formáció kerül ki ünnepelt sztárcsapatként.

Efféle pozícióban tudhatják magukat a prágai Khoiba tagjai is. Eddigi hároméves pályafutásukból kettő ahhoz kellett, hogy elismertté váljanak hazájukban, majd további egy, hogy a világ többi részére is eljussanak. A vokalistából (Ema Brabcová), basszusgitárosból (Petr Sámal), dobosból (Jan Malich) és szintetizátorosból (Filip Mísek) álló négyesfogat az egész idei évet turnézással tölti, nálunk kétszer is jártak. Természetesen a Nice Traps címre keresztelt szerzői albumuk számait adják elő.

Zenekar a város szélén

Zenéjük gyökerei a múlt évtized első feléig nyúlnak vissza. A felvételeiken egyrészt érződik a Massive Attack és a Portishead triphopöröksége, másrészt a Delerium popkivonata minimális szinten vegyül Björkkel és az utóbbi évek Kosheenjével. Performanszuk a Garbage-hoz hasonlítható, tehát míg élőben pop-rock-csapatként festenek, addig az albumon az elektronika teszi ki a számok szerkezetének jórészét. Ne lepődjünk meg azon, hogy a tizenhárom felvételt végighallgatva két ugyanolyanba nem futunk bele. Van itt minden, egészen az experimentális háttérzajokig.

Természetesen nem lenne a felhozatal ennyire szerteágazó, ha a csapat nem használta volna fel a koncerttapasztalatait. Nincs kifejezetten elektronikus vagy instrumentális felvétel, minden egyes darab testvéries elosztásban merít ebből is, abból is. Míg például a Terribly című munkában a gitárjáték mögött igazi zenészi profizmus hallható, addig az alap egyszerű beatekre épül. Ezzel szemben a Half In-ben pont a dobalap instrumentális és a gitárszólamok nagy része áll hangmintákból. Jót tesz az összhatásnak az elemek váltogatása, érezhető, hogy tényleg tudnak bánni a hangszerekkel és a kütyükkel egyaránt.

Tartalmát tekintve meglehetősen érzelemdús, melankolikus témákkal állunk szemben. A Tori Amos és Sarah McLachlan közé tehető vokalista gyönyörű dalszövegeket írt, ami felteszi a pontot az i-re, a Nice Traps szinte hibátlan produktum. Kedvenc dalaink az albumról a Pure Hands, a Make no Silence, a TIME és a Not as It Seems, de valószínűleg nem túlzunk, ha azt mondjuk, ennek az albumnak nincsen gyenge pontja.

Teljes létszámban

Nevezzük ugyanis popnak, rocknak, alternatívnak, vagy triphopnak, a lényeg, hogy megunhatatlan. Eleinte sokat gondolkodtunk a borító jelentésén, és mostanra megértettük: úgy estünk csapdába mi is, ahogy a képen látható bogár. Ez a csapda azonban kifejezetten kívánatos.

Flynn

Mole / Deep Distribution, 2005