Global Underground: a harmadik iksz felé

Vágólapra másolva!
A Boxed kiadó legendás sorozata jövőre lesz tízéves, de már a harmincadik lemeze felé közelít, ideje tehát visszapillantani az eddigi munkákra. A GU az első résztől kezdve ugyanazzal a koncepcióval készül: mindig egy-egy nagynevű lemezlovast kérnek fel, hogy élő szettjeik legjavát egy dupla mixlemezen foglalják össze. Az évek során a fő sorozatból számos kisebb válogatás ágazott, mint a Nu Breed, a Prototype vagy az Afterhours - ezekre itt nem térünk ki, de a Freee Magazinban megjelent, teljes cikk mellettük sem megy el szó nélkül.
Vágólapra másolva!

1996

GU 001 Tony de Vit - Tel Aviv

A mix és az összeállítására felkért lemezlovas stílusát leginkább a hard house névvel illették abban az időben. Olyan, a popszíntéren is sikert aratott örökbecsűek kaptak helyet rajta, mint a Porn Kings-féle Up To No Good vagy dj Supreme-től a Tha Wildstyle - ezeket a mai klubbergeneráció jelentős része ismeri a Viva vagy az MTV egykori adásaiból.

1997

GU 002

Kakukktojás: létezik is, meg nem is. Az eredeti, Európában kiadott sorozatban nincs kettes számú, a GU katalógusában sem szerepel, mégis fellelhetőek lemezek ilyen borítóval. A rejtély kulcsa, hogy amikor a Thrive Records nevű lemezcég megvásárolta a kiadás jogát az Egyesült Államok területére, a megjelentetés sorrendjében újraszámozta a lemezeket. Így az eredetileg hatodikként megjelent John Digweed - Sydney lett az amerikai 001-es, a 002-es pedig valójában az Európában 007-es sorszámot viselő Paul Oakenfold - New York.

GU 003 Nick Warren - The Album: Live in Prague

Nick Warren a közeli Prágába látogatott, ahol ezek szerint néhány évvel előttünk jártak dance-ügyileg, mármint ami a nemzetközi hírnevet illeti. Nalin & Kane - Beachball, Life On Mars - Life On Mars, Energy 52 - Café del Mar és egyéb örökzöldek. Feltűnnek ma is alkotó nevek, mint Stef, Pako & Frederik, vagy a Deepsky.

GU 004 Paul Oakenfold - Oslo

Ne tévesszen meg senkit a név, ez az Oakenfold nem az az Oakenfold. Illetve nem jelenlegi önmaga, de természetesen ugyanaz a személy. Igazán változatos kis válogatás, az első lemezen tört ütemek keverednek house- és trance-darabok közé, a második már inkább valódi trance. Szerepel az Astral Projection, az Atlantic Ocean, LTJ Bukem és a Bedrock formáció is, valamint az Olive You're Not Alone címet viselő klasszikusa.

Forrás: [origo]

GU 005 Tony de Vit - Tokyo

Szegény Tony de Vitre nem erről a mixéről fognak emlékezni. Meglehetősen egysíkú, hardhouse stílusú mix, nagyjából folyamatos pumpálással.

1998

GU 006 John Digweed - Sydney

A Boxed egy újabb nagyágyút szerződtet. Digweed eddigre már megalapozta hírnevét a Renaissance és Northern Exposure mixlemezekkel, most is valódi csemegéket prezentál. Danny Tenaglia, David Alvarado, Roland Klinkenberg, Paul van Dyk és a Crystal Method - két óra hipnotikus hatású house, a végére kicsit eldurvul. A Vintage Millennium - Propanganda refrénjéből német nyelven megtudhatjuk, hogy "az extasy egy illegális szintetikus drog, mely a drogtörvény hatálya alá tartozik", valamint hogy "az extasy nyolc órára elnyomja az alvásszükségletet, és segít elviselni a monoton technozenét".

GU 007 Paul Oakenfold - New York

A borítón a borostás Oakie ijesztget, a lemezeken viszont abszolút kellemes trance, az első CD alatt hibátlan ívet írva le. A mai napig szívfacsaró élmény Jamie Myerson Rescue Me című szerzeménye, vagy a Lustral-féle Everytime, és a második CD slágeresebb darabjai, mint a Greece 2000, ugyancsak is régi emlékeket ébresztenek

GU 008 Nick Warren - Brazil

A borítón napszemüvegben szerepel főhősünk, talán épp egy brazíliai kokaintúra után. Zeneileg hozza a rá jellemző progresszívtrance vonalat, nagyon eltalált darab a Voices of Kwahn A.D. - Ya Yae Ya Yo Yo Yo, de felbukkan Slacker, az Energy 52, és a később megalakuló GU:Music leendő szerzője, a Pink Bomb is.

Forrás: [origo]

GU 009 Sasha - San Francisco

Alexander Coe válogatása talán a leginkább időtálló a sorozat darabjai között. Hallhatjuk a house-körökben elhíresült Attaboyt, futkározhat hátunkon a hideg a Libra pres. Taylor - Anomaly (Calling Your Name) varázslatos vokáljára, de tiszteletét teszi a Der Dritte Raum és Dave Kane is. Máig hallgatható.