Fabric London - a törtütemek hazája

Freeland, Plump Dj's, Rennie Pilgrem, Goldie, Grooverider, dj Hype - csak egy pár az ismertebb nevek közül. A breakbeat és a drum'n'bass legnagyobbjai - és számos ismert hiphopformáció - London kultikus klubjában, a Fabricben alapozták meg hírnevüket, ide járnak haza a nagykutyák az európai turnék után. Csak pénteken és szombaton van buli, akkor viszont legalább tucatnyi világszinten ismert dj lép föl. Szombatonként a house és a techno legújabb üstököseit hallhatjuk, péntekenként a törtisteneké a pálya. Egy pénteki Fabriclive-buliban jártunk.

Aggasztó híreket szedünk össze a belvárosban, az összes jegyirodánál a "sorry, sold out" választ kapjuk, és ez nem sok jót ígér estére. Elmegyünk Farringdonba, a klubhoz, de jegyet itt sem kapunk, csak sokat érő jó tanácsot: érjünk ide a buli elejére és bejutunk.

A metrómegállótól gyalog közelítünk, sarkonként kétszer súgják a fülünkbe az "any pills?" varázsigét, egy dörmögő hang "Charlie's gas"-szel is kínál, ezzel már végképp nem tudunk mit kezdeni. Tízkor még üresen állnak a kordonok, kollektív elképedésre gond nélkül sétálunk be és fizetjük ki a tizenkét fontos belépőt. A ruhatárostól megtudjuk, Goldie csúnyán összebalhézott a feleségével, ezért nem jön. Az Aranyfogú az egyik legőszintébb és legbarátságosabb fazon a szcénában, állítja lelkesen, ezt hallva szkeptikus mosollyal állunk tovább.

Az underground nem koszos pince durva hangcuccal, persze nem is vártuk. Egy igényes, hangulatában mégis sötét óriáslabirintus. Két szinten három terem, ebből kettőben külön-külön három-négyszáz ember kényelmesen elfér. A break-arénát a galériáról szinte teljes egészében belátni. A tágas folyosókon tompa lila fények világítják meg a partyzókat, épp csak amennyire kell, a dnb-terem felé vezető átjáró mentén boxokban pihegnek a partyarcok. Később megtudjuk, kétezren bulizunk együtt, a hangulat mégis végig barátságos: nincs hangárfíling, ez egy igazi klub.

Mindhárom helyszínen tíz hangfal szórja a zenét, az atmoszferikus hangulatú house-teremben dolbysurroundban szól az utaztatás, a törteket frontálisan sztereóban kapjuk. A kifinomultságukkal ütnek, nem túlpörgetett erővel, tökéletes, bár Beat Monkeys és Futurebound egyelőre félig üres teremben zenél.

A bárpultosok mintha mindenkit ismernének, csevegnek a vendégekkel, miközben slagból tolják a pohárba a kólát. Persze ilyenkor még van idejük. Kedvenc bárpultos hölgyünknél High Contrast a csúcs, úgyhogy nem is búsul, hogy dolgoznia kell, a liquid-király ma nem lép fel. A Fabricben még a brit lányok is megszépülnek, az utcán nyomozni kell utánuk, ide meg mintha válogatnák őket.

Tizenegykor már majdnem tele a drum'n'bass, Goldie kiválásával módosul a lineup, London Elektricity melegít. Mint kiderül, később Dillinja is büntet majd. Fél tizenkettőre szinte teljesen megtelik a hely, Krafty Kuts kezd a nagyobbik arénában, ma a breakbeaté a főszerep: könnyed, bootleg-gazdag szett, mire végeznek, már mozdulni is alig lehet. Csak azért nem zeng az óda róluk, mert utánuk Scratch Perverts elsöprő bulit csinál: Tony Vegas és Plus One négy lemezjátszón bántó természetességgel ugrál hiphop, breakbeat és dnb között, miközben Prime Cuts egy ötödiken szkreccsel, arcpirító könnyedséggel, és nem csak a mixek ülnek, a szelekció is tökéletes.

A számos DMC- és ITF-világbajnoki cím és a sokéves összeszokottság sem magyarázza az egyéni improvizáció és az összmunka ilyen tökéletes ötvözetét. A majdnem két és fél órás liveshow alatt hüledezni sincs időnk, komoly erőfeszítésünkbe kerül kiverekedni magunkat egy viszki-koláért (négy fontért mérik).

A Scratch Perverts Budapestre is jön

Jazzy Jeffék veszik át a pultot mackós hiphoppal, rájuk már nem marad erőnk, viszont nehezen barátkozunk meg a gondolattal, hogy lemaradtunk Hype-ról és Dillinjáról is a dnb-arénában (Grooveriderről is, de emiatt nem fáj a fejünk). Foghatjuk a Scratch Pervertsre, a dnb-teremben uralkodó elviselhetetlen tömegre (ami nem párosul izzadság áztatta szaunával), de kihagytuk a nagykutyákat, viszont meglepve tapasztaljuk, hogy ahányszor belesünk, kisimított ütemek, nem agyontört, ámenekkel dúsított jungle fogad (amit azért magyaráz az is, hogy Dillinját nem láttuk a pult mögött).

Nem él már a nagyvárosi legenda, miszerint "Londonban minden buli legfeljebb háromig tart" - négykor még úgy táncol a nép, mintha most kezdődne minden. A felső szintén még ekkor is fedezünk fel ismeretlen bárpultot. Élvezkedünk még egy sort a galéria páratlan panorámájában, de nem várjuk meg a legvégét, begyűjtenénk még egy-két flyert relikviaként, de sehol egy darabot nem találunk.

Kilépve letámadnak a szórólaposok, szó szerint, mire észbe kapnánk, két kézzel egyensúlyozunk a borítékok alatt. Az utca szinte forgalmasabb, mint napközben volt, nem gond találni egy taxist, aki bevállal egy ötfős fuvart. Unott fapofával visz minket haza, mi megfáradt vigyorral nyomorgunk hátul. Érthető, ő biztos minden pénteken itt van, nekünk meg ez volt az első. Abban gyorsan megegyezünk, hogy nem az utolsó.

Fabric (Charterhouse Street 77a, London), szeptember, belépő: tíz-tizenkét font

kisrényi