Copy Reggae Con - megvannak a nyerteseink!

Vágólapra másolva!
Magyarul rappelni körülbelül olyan, mint szívószállal steaket enni - gondolhatjuk, majd kezünkbe akad Copy Con első lemeze, a Szolnok City. Megvannak a nyerteseink!
Vágólapra másolva!

A magyar reggae-ska-hiphop-dancehall-társadalom nem mondható túl nagynak, viszont annál őszintébb és lelkesebb. Megvannak a saját rendezvényei, táborai; főleg a Ladánybene Reggae Camp vált híressé, ahol maga Copy Con is feltűnt jó párszor a Tigris zenekar énekeseként. Utóbbit még 2001-ben alapították, és 2004-ben jutottak el odáig, hogy kiadták első önálló lemezüket, A füsttel együtt címűt a Crossroads Records gondozásában.

"Copy baby" pár dala már ezekből az időkből ismert, és már ekkor a szolnoki reggae-konyhában főzték-érlelték azokat a nótákat, melyek végül egy lemezzé álltak össze. Tempót, stílust, hangzást a legnagyobb szabadsággal kezelve egy olyan vidám egyveleg jött ki idén nyáron, ami egy csapásra a szcéna középpontjába emelte a szöveggengsztert. A lemezen találhatunk klasszikus reggae-számokat, vannak skába hajló darabok és hiphopbetétek is, de találkozhatunk esőűző szertartási énekkel, barátok esküvőjére írt lakodalmas raggal. A tizenkilenc szám mindegyike más világ, de akad két kapcsolódási pont.

Az egyik az a fajta egészséges, nem erőltetett és éppen ezért élő szövegfolyam, mely ritkán hallható kis hazánkban, bármilyen vokális zenei műfajról is legyen szó. Szellemdús, a szó igazi értelmében vett szlengek követik egymást a dalokban, melyeket egyáltalán nem használ mindenki az országban. Ezért aztán a lemezt helyenként lehet nem érteni - és ezt bóknak gondoljuk. Sokan ebben a műfajban ott tévesztenek célt, hogy olyan fahumorú, mindenki által érthető blődségekkel próbálják meg felturbózni szövegeiket, amit ember nem nagyon mond ki a száján.

A másik kapocs a dalok között az az irigylésre méltó, már-már jamaicai reggae-hangszín, ami ennek a huszonkét éves srácnak a torkán kijön. Nemcsak szövegel, de énekel is, szép számokat is, aztán olyan rekedt reszelős hang jön ki belőle, amit sokan csak kemény és kitartó piálással és szivarozással tudtak csak elérni.

Forrás: [origo]

Igaz, a masterelés lehetne sokkal finomabb is, persze ez nem (vagy nem kifejezetten) az előadó hibája. De ha valaki úgy énekel, mint az emberek mondjuk a Ziontrainből, az Israel Vibrationből vagy akármelyik jamaicai reggae-bandából, annak jót tesz, ha kicsit ötletesebb, gitárriffes, kongás, csörgős zenék jutnak. Mindemellett az ifjú titán tehetségét bizonyítja, hogy a szcéna legnagyobbjai - Ladánybene, Mango, Sena, Irie Maffia, Secta Cameleon, Pluto Project, Áfonya stb. - mind segítették.

Megvannak a nyerteseink! Az öt darab lemezből egyet-egyet nyertek a következő szerencsések: Bognár Gábor, Kovács Tamás, Maurer Béláné, Ancsin Éva, Lippai Zsuzsa. Nekik gratulálunk és nyereményüket hamarosan postázzuk. Mindenkinek további jó játékot és olvasást!

Chameleon Records, 2005

Greksa László