Szamurájok a szigeten - nyerteseink!

Vágólapra másolva!
Két japán, John Creamer szerzőtársa, Stephane K és a dobosból lett lemezlovas, Taka Motomura ugráltatja a népet péntek este a Dokk Clubban, a Chriss- és Kühl-féle Ice on Fire Samurai Tour alcímű programján - nyerteseink neve a cikk végén található!
Vágólapra másolva!

A technikai fejlődésben mindig élen járó Japánban az elektronikus zenei stílusok változásai, a legújabb trendek is azonnal éreztetik hatásukat. Mi több, a house különböző stílusaiban számos japán lemezlovas-producer vívott ki magának nemzetközi elismerést, köztük a valamikor John Creamer szerzőtársaként elhíresült Stephane K, valamint az ő live projektjének egyik fele, a dobosból lett lemezlovas, Taka Motomura.

Utóbbi a ritmusokkal való ismerkedést a kilencvenes évek közepén Tokió egyik legismertebb rockbandájában, az Oblivion Dustban kezdte. Időközben annyira beleszeretett otthoni lemezjátszóiba, hogy a rock világát elhagyva a feljövőben levő klubszcénába vetette bele magát. Kezdetben a Roppongi klub afterpartyját vezényelte hétvégenként, aztán az amatőr kezdeményezés lassacskán a japán főváros legnagyobb durranásává nőtte ki magát. A Protocol névre keresztelt klubest a Fura, Luners, The Liquid Room és Womb klubokban megtartott sikeres partyknak köszönhetően jól csengő márkanév lett, és Jeff Millstől a későbbi partner Stephane K-n át Judge Julesig nagy neveket is vendégül látott.

2002-ben, Judge Jules első fellépésén a helyi rezidens Taka olyan jó benyomást tett az angol menedzserére, hogy az rögtön kétszer is meghívta őt játszani a londoni Cross klubban futó Serious estekre. Az ifjú tehetség azóta megfordult a világ számtalan nagynevű partyhelyszínén (Heaven, The End stb.), és hazájában is elismerően nyilatkoznak róla a helyi "klubszakértők". Rodeo néven útjára indított egy újabb partysorozatot, ahol megfordult már többek között Guy Ornandel, Anthony Pappa és Dave Angel, 2003-ban pedig a Global Underground japán főhadiszállásán, az Air klubban lett rezidens.

Dj Taka producerként is jeleskedik, és érdekesség, hogy a Japánban nagy népszerűségnek örvendő "zeneszimulációs" videojátékok (Beatmania, Keyboardmania) számára is rendszeresen ír trackeket. Előszeretettel von be egy-egy hazai tehetséget a stúdiómunkálatokba, Taq nevű kollégájával például Outphase néven alkottak együtt, de - ahogy azt feljebb említettük - Stephane K-vel is szövetkezett már néhány track elkészítésére.

Stephane K-vel azonban nem csak együtt producerek. A Stephane K Live Experience nevű formációban Taka a gyökerekhez nyúl vissza, amikor egy-egy estére előveszi a sufniból a dobszerkót, és Stephane K progresszív groove-jaira ver súlyos ritmusokat. Nem mellesleg Taka saját show-ja rendszeresen jelentkezik az egyik ismert japán netrádión, a Samurai.fm-en.