Ultrahangon innen

Bő egy év kihagyás után idén március 24. és 27. között ismét jelentkezik az Ultrahang Fesztivál. Ha 2003-ban nem vettünk részt a Bábszínházban és tucatnyi más helyszínen rendezett koncertek egyikén, a rendezvény neve hallatán talán jogos kísérleti elektronikára, zörejzenére, zajritmusra és szegényes berendezésű házi stúdiókban gerjesztett hanghullámokra gondolnunk. Az igazság azonban az, hogy az Ultrahang Fesztivál másfél évnyi aktív pihenő után nemzetközi márkanévvé nőtte ki magát, mely mögött a megújulást, az eredetiséget megalkuvás nélkül kereső művészek sorakoznak fel.

Szinte művészeti ágtól függetlenül mondhatjuk, hogy a kísérleti szó rendszerint lehűti az ismeretlen iránt érzett őszinte kíváncsiságot: mintha a tömegkultúra ellenpólusáról csak érthetetlenség, követhetetlenség, művész és közönség teljes elszigetelődése várna ránk.

Az Ultrahang Fesztivál idei felhozatalát tekintve azonban muszáj az előítéleteink ellen törnünk: a programkínálat koncepciót, kifinomultságon és biztos ízlésen alapuló válogatást sejtet - ezek hiánya okoz rendszerint fejfájást a nyitottan gondolkodó, de a zenei forradalmárokkal csak szúrópróbaszerűen ismerkedő közönségnek.

Egyszóval az idei Ultrahang Fesztivál biztonsági játékot ígér: nem kell attól félnünk, hogy kamaszos hevületű, otthon fabrikált zeneművekkel méricskélik reakcióinkat, avagy rögtönítélő zenebizottságként nekünk kell először véleményt nyilvánítanunk az elhangzottakról. A fellépők többsége kiforrott zenészegyéniség, nemzetközi rajongótáborral és világos elgondolásokkal arról, hogy miért jó rivaldafényen kívül élni.

Itt van például az amerikai Antony fellépése (szombat, 19.30, Trafó), akinek The Johnsons nevű bandáját Laurie Anderson és Lou Reed is kedvencei között említi. Figyelemre érdemes a szintén amerikai Dälek koncertje is (vasárnap, 23.30, Kultiplex): a háromtagú kollektíva vicc nélkül érti a hiphopot, súlyosan veszik azt a vonalat, amibe anno a Wu-tang is bele-belenyalogatott.

Nem lesz mindennapi a Flying Luttenbachers bulija sem (vasárnap, 19.30, Trafó), ők a dekonstrukcióra esküsznek: zenéjükben a no wave, a punk, a szabad improvizáció, a death metal, a free dzsessz egyaránt belefér a közösbe, a lényeg, hogy ízekre legyen szedve az utolsó hangminta is.

Lényegesen lágyabb estét ígér a svéd Folie (péntek, 23.00, Kultplex), akinek játékában a zaj, a zörej csak epizódszerephez jut, a fő hangsúly a táncolhatósághoz közelítő dallamvilágon van. Nyúlós basszustémái, szelíd ritmusválasztásai nem kizárt, hogy mozgásra csábítanak, miközben azért érezzük, hogy érteni is érdemes ezt a kedves hangzást.

Kisebb szenzációnak számít Keith Fullerton Whitman koncertje (szombat, 23.00, Kultiplex), aki már csak azért is szimpatikus lehet számunkra itt Magyarországon, mert egyetemista évei alatt sok egyéb mellett volt egy Trabant - "útfekvése kitűnő, gyorsulása kifogástalan" - nevű zenekara is. Whitman nemcsak nevében, szellemiségében is a nagy költőre, Amerika hangjára emlékeztet: akusztikus, úszós szerzeményei akaratlanul is a Fűszálak hosszabb, epikus igényű verseit juttatják eszünkbe.

Valószínű, hogy Julee Cruise és a Pluramon közös koncertje (szombat, 19.30, Trafó) a filmőrültek számára kiemelkedő esemény lesz, hiszen Cruise a Twin Peaks és más Lynch-alkotások jellegzetes hangú énekesnőjeként is ismert. Pluramonnal melodikus, avantgárd szájízű pop-rock zenét játszik, melyben szerteágazó könnyűzenei utalások is előfordulhatnak.

A több mint tíz országot és 40 fellépőt felvonultató fesztivál meghívottjai között természetesen a hazai élmezőny is helyet kapott, a három nap alatt élőben meghallgathatjuk Mesterházy, Suefo, Tigrics és Woabbit munkáit, és persze a lista korántsem teljes. A részletek reményében tanácsos végigböngészni az Ultrahang Fesztivál dicséretesen informatív honlapját, amely hangzóanyagban is igen gazdag, így afféle virtuális válogatáslemeznek is beillik.

Ultrahang Fesztivál, március 24-27.