Budapesten az északír filmzenegéniusz - megvannak a jegynyertesek!

Vágólapra másolva!
Szombaton a Trafóban játszik az északír David Holmes, akinek eddigi egyetlen magyarországi fellépését a hazai partyhistória klasszikusai közé sorolják.
Vágólapra másolva!

A belfasti születésű David Holmes 1999-ben járt nálunk, a Royal hotel még felújítás előtt álló épületében zenélt vagy kétezer embernek. Az akkori idők nagyszabású Tilos-partyjai ritkán sikeredtek felejthetőre, de ez az egy közülük is kiemelkedett. Holmes azóta is bizonyított, többek között harmadik, Bow Down To The Exit Sign című szerzői albumával, no meg azzal, hogy Hollywood felfedezte, mint filmzeneszerzőt (Ocean's Eleven, Ocean's Twelve stb.).

Emberünk valaha Andy Weatherall-, U2- és Sven Väth-remixeivel tűnt fel, mára pedig ott tart, hogy saját zenekart alapított, Free Association néven. Noha a Trafóba lemezeket pörgetni jön, gyanítjuk, hogy a csapat mérsékelten szalonképes jelmondata ("Free your mind and your ass will follow!") jegyében fog tevékenykedni. Vagyis bármiféle stílusbéli kötöttség nélkül pakolja a funk, a punk, a hiphop és a techno gyöngyszemeit.

A Bomb The Jazz sorozat aktuális epizódjáról lévén szó, természetesen ott lesz még a házigazda, dj Suhaid, továbbá mostanában állandónak tekinthető társa, a szaxofonos Vázsonyi János. A caféban Sanyi és Johnson ügyködik majd, a látvány pedig a Kiégő Izzók felségterülete.

A belépő 1900 forintba kerül, de nálunk nyerni is lehetett, összesen öt darabot. A szerencsések: Balázs Zoltán, Békés Nándor, Megyeri Ildikó, Szalay András, Zombor Gergely. Gratulálunk nekik!