Kellemes fejlövés

Vágólapra másolva!
A múlt hétvégén a német Hadshot Haheizar label színe-java tette tiszteletét Budapesten. A kiadó nem éppen a legismertebb, talán ezért sem volt teljes telt ház, pedig a bejáratnál ajándék cédék és pólók vártak a vendégek közül kikerülő gazdáikra.
Vágólapra másolva!

Megérkezésünkkor szomorúan kellett konstatálnunk, hogy Kalumet már túl is esett saját szettjén. Még jó, hogy a kisebbik teremben találkozhattunk vele később, mikor éppen Tupoljev énjét húzta éppen elő a táskájából. A nagyteremben azonban a chis Naga vette át a helyét, aki Kalu mellett másik magyar játékos volt a Hadshot-bulin - egyébként mindenhol a németek (kivéve az egyszem izraeli Yanivot)...

Nagát persze világos (sokszor hallott és hivatkozott, ám mindig követhető, de legalább vállalható) koncepció mentén hívták meg, hiszen a kiadója, a Chi, csakúgy, mint a szervező Hadshot, előszeretettel feszegeti a különböző stílushatárokat. És lőn, Naga megint újat dobott: a mostanában tőle megszokott breakes-futurediscós seggrázatásnál keményebb, recsegősebb és elektrósabb, sokszor szikárabb, inkább a fanatikusabb közönségnek való felvezetést hallhattunk.

Őt az izraeli Yaniv követte, aki meglehetősen nagy arc a szakmában, hiszen Hadshot mellett az egyik legnagyobb nemzetközi disztribútorcégnek, a Cosmophiliának is ő a főnöke. Az elején volt egy kis hely- és hangkeresés, de aztán előbb a trance, onnan pedig a technoid hangzásvilág felé vettük az irányt, mindez egy kis (nagy) hatásvadászattal nyakon öntve, illetve slágerekkel fogyaszthatóvá téve. Ekkorra már elég sűrűn futottunk bele hol német, hol angol nyelvű beszélgetésekbe a tánctéren és a pultnál, ami az átlagosnál talán erősebb külföldi jelenlétre utalt.

A Kontrasequenz két babaarcú német fenegyereke erős kontraszt volt a sötétebb tónusú izraeli után. A vizuális különbséget bárki ellenőrizheti a képgalériánkban, a zeneit csak a megjelent kiváltságosak élhették át. A srácok talán a kiadó legerősebb live-formációjának számítanak, és mondhatjuk, igazán elemükben voltak.

Fotó: Greksa László
Steven, a "snauzer"

Programjuk (amellett, hogy akit kevésbé ragadott el a dinamizmusuk, akár fanyaloghatott is volna a sokszor ötletszerű előadáson) mellett Yaniv Floorfiller című válogatása és a hadshotos pólók képezték azokat az ajándékokat, melyeket a bejáratnál minden ötödik érkező kezébe nyomtak. Igazi labelparty - mondhatnánk.

Őket követte az egy ideje már Budapestre élő és egyre több partyn fellépő Steven, illetve Prof. Adam barátja Németországból. A Kontrasequenz nyughatatlan technózása után sokkal kimértebb, puhább, kövérebb ütemek törtek a táncolókra, s az arcokon hamar kisimultak a ráncok, így senki nem számított arra, mikor hajnali fél hatkor Stevenék egyszer csak lekapcsolták a lemezjátszókat.

Nekik örömhír volt az Extrába behirdetett after (az egy nappal a buli előtti before is itt volt), s akinek még ez sem volt elég a fejlövésből, az a szokásos vasárnapi Süsi-program, a Deepsmile Café spéci kiadásán, a Hadshot-afteren kaphatott még belőlük.

Greksa-Zubor

Fotó: Greksa László