House-szekta garázdálkodik - nézz bele a Secta DVD-jébe!

Vágólapra másolva!
Egy háromtagú proghouse-house formáció garázdálkodik mostanság hazánk klubjaiban. A Secta Soundsystemet Sab Mutu, Bara Balatu és Jutasi Tamás hozta létre alig több mint fél éve, de pár bemelegítő szett után szilveszterkor már a Deep Dish előtt léptek föl.
Vágólapra másolva!

Jutasi Tamást nem nagyon kell bemutatni. 1982 óta dolgozik dj-ként, és megközelítőleg 1990 óta producerkedik is. Pályafutását olyan, akkoriban neves klubokban kezdte, mint a Hully Gully vagy a Randevú. Nevéhez köthető az első magyarországi Rave Olimpia kitalálása és megrendezése. Alkalomadtán filmekhez is készít zenét, így lett a szerzője a Techno - az egyén diadala című dokumentumfilmnek is, mely a kilencvenes évek elején burjánzó technokultúrát mutatja be.

1992-ben aztán megnyerte az első alkalommal megrendezett DMC (Disco Mixing Championship) versenyt. Szinte mindent játszott már, a diszkótól a house-ig, a lounge-tól a technóig. A 2000-ben elindult Sunset Café sorozat és a hozzá kapcsolódó négyórás rádióműsor atyja.

Sab aka Sab Mutu Prisoners néven tizennégy évesen alakított rockbandát, melyben ritmusgitározott és énekelt. Később beállt az Unfit Assbe, s a közreműködésnek köszönhetően egy nagylemez is elkészült, Pulse címen. A lemez nem kavart túl nagy port, így a banda szétszéledt, ám Sab újragyúrta az egészet, "elektronizálta", és ekkor hívta BBJ-t, vagyis Bara Balatut a csapatba basszerozni.

Bara Balatu 1990-ben kezdte pályafutását szólógitárosként, majd rövidesen a basszusgitárra váltott. Játszott már rock-, metál-, dzsessz-, funk- és garázszenekarokban is. Free Positive nevű együttesével odáig vitte, hogy egy számuk megjelent az egyik Sziget-válogatáson is. 1998-ban Munkácsi Istvánnal Mystical Plants néven futott, amikor meghívta az Unfit Assbe Sab.

Forrás: [origo]
Sab Mutu

Az Unfit Ass azonban újra hamar feloszlott, de ők ketten együtt maradtak és Secta Chameleon néven folytatták tovább a munkát. 2000-ben ismerkedtek meg Jutasi Tamással, egy bulin, az Olof Palme-házban. Sectásként - Sab és BB - 2003 végén kezdett house-os számokat írni, de érezték, hogy ezek nem illenek a Secta Chameleon zenei világába, úgyhogy pihentették őket egészen a Secta Soundsystem megalakulásáig, melyet már hármasban, Jutasi Tamással kiegészülve hoztak össze.

A triumvirátusnak nem kellett sok idő, máris a legnagyobb szilveszteri buliban léptek fel a Deep Dish előtt. Azóta rendületlenül járják az országot és nyomják a élő-show-kat. Legutóbbi emlékezetes előadásuk Chriss The Trip című mixlemezének Home-beli bemutatója előtt volt. Az egyik keceli bulijuk eredményeképpen született meg első DVD-jük is.