Megvannak a ParaRadio-workshop-cédék nyertesei!

Vágólapra másolva!
A második Mi a zene 2005-ben? vitaesten nem történt előrelépés az ernyőszervezet létrehozása felé, de eredményt hirdettünk a ParaRadióval közös szavazásunkon, és kiderült az is, hogy a kísérleti elektronikában vannak olyanok is, akik nem igazán vállalnának közösséget a partykultúrával.
Vágólapra másolva!

A Trafó-pincében (hangzatosabban Trafó Bár Tangó) összegyűlt prominensek legelőször a média szerepét vették elő, amihez jól kapcsolódott szavazásunk végeredményének kihirdetése (hat hazai experimentális zenész alkotását kellett megítélniük olvasóinknak). Szóba került aztán az is, hogy vannak-e jó helyek a városban; egyesek szerint egész csomó jó helynek vannak üres napjai, míg mások szerint szinte mindenhol trehányak a hangmérnökök.

Azon is polemizáltak a résztvevők, hogy érdemes-e külföldi koncertekre járni, jobb-e a helyzet külföldön, de természetesen ebben sem jutottak dűlőre. Volt, aki szerint külföldön nemcsak a körülmények jobbak, de a fejekben is más helyzet, s erre valóban csak bólogatni lehet, mert nyilvánvalóan így van.

Az első, szeptemberi vitaestnek legfőbb eredménye az volt, hogy a résztvevők - legalábbis a jelek szerint - hitet tettek egy úgynevezett modernzenei ernyőszervezet létrehozása mellett. Ezen a második alkalmon azonban épp csak érintették ezt, leginkább olyan összefüggésben, hogy miért nem lehet ilyet létrehozni Magyarországon (mert nem tudni, hogy honnan lenne rá pénz, hogy ki vállalná magára a szervezést).

Az általános, már-már magától értetődőnek tekinthető siránkozást megelégelendő valaki találomra sorolni kezdte a magyar elektronikus zenészek külföldi sikereit. Az általában már inkább a mainstreamhez tartozó előadók eredményeire, arra, hogy esetleg az ő módszereik lemásolásával, illetve a megfelelő külföldi kontaktemberek olykor ügyeskedő megkeresésével az újító, kísérletező zenészek is előrébb juthatnának, valaki finnyásan csak annyit mondott: "De hát ez nem partykultúra!..." Valóban nem (eklatánsan) az, de talán mégis volna mit ellesni tőle.

Zubor Tamás

Mi a zene 2005-ben? - ParaRadio-vitaest, Trafó Bár Tangó, 2005. január 11.

Fotó: Boda Balázs