Gombhoz a kabát

Sokan azt állítják, hogy a Vegyi Testvérek aligha fognak még egyszer olyan ütős lemezt csinálni, mint a korszakalkotó első vagy a zseniális második. Mindegy is: ez az ötödik nagylemeznél amúgy sem szempont. A duó már vagy tizenhárom éve van a pályán, ilyenkor az is ünnep, ha telik még az invencióból egy jó értelemben véve szórakoztató, elektronikus tánclemezre - a pionyírkodás amúgy is a kezdők kiváltsága.

A Chemical Brothers júniusi, mogyoródi koncertje után kétségkívül sokat lehetett várni az ötödik albumtól. Akkor sokan azt mondták, életük legnagyobb zenei élménye volt a Gluglu fesztivál második napja.

A koncert előtti sajtótájékoztatón a Vegyi Testvérek elárulták, hogy új számokat is bedobnak majd. Azt mondták, olyanokat is bepróbálnak a közönség előtt, melyeket még nem fejeztek be. Az album végighallgatása után kíváncsiak lennénk, milyen hatással volt a befejezetlen számokra az az esős mogyoródi este.

A The Chemical Brothers mindenkinek, még azoknak is ismerős, akik nem kifejezetten vagy kifejezetten nem szeretik az elektronikus zenét - ha máshonnan nem, a Hey Boy, Hey Girl című számról. Annak idején a szcénák falait áttörve megjelent a "kommersz" zenét játszó szórakozóhelyeken és a nálunk szerencsésebb országok kereskedelmi rádióiban is.

A karrierjét Manchesterből - 1991-ben, még The Dust Brothersként - indító párost azonban nem csak az efféle megaslágerek gyártásáért szeretjük. Életük és munkásságuk az 1995-ös nagylemez-debütálástól, a korszakalkotó Exit Planet Dusttól az ugyanezt a vonalat kiteljesítő Dig Your Own Hole-on és a slágerparádés Surrenderen (Hey Boy, Hey Girl, Out of Controll) át a 2002-ben kiadott, sokak szerint "legkevésbé ütős" Come With Usig ível.

És egy hevenyészett diszkográfiából sem lehet kihagyni a 2003-ban kiadott Singles-t, mely az 1993 és 2003 között megjelent legjobb kislemezeket tartalmazza. De az ehhez kapcsolódó DVD-klipgyűjteményt sem; ezen az összes videoklip szerepel, amelyeket olyan nagyágyúk készítettek a Chemicalnak, mint Michel Gondry, Spike Jonze, Walter Stern, Wiz és Dom&Nic. Már csak azért is érdemes ezt a kiadványt is beszerezni a Chemical-fanoknak, mert a Vegyi Tesók klipjeikkel is kisebbfajta forradalmat csináltak a zeneiparban - elég csak a Hey Boy, Hey Girl táncoló csontvázaira gondolni.

A felsorolt albumok egyértelmű mérföldkövek az elektronikus zene történetében. Hogy mást ne mondjunk, a nem kisebb sztárnak mondható Fatboy Slim saját bevallása szerint a Chemical iránti tiszteletből adta egyik lemeze címének a Better Living Through Chemistryt.

Forrás: [origo]

Sokan állítják (alkalmanként még e sorok szerzője is), hogy a Testvérek aligha fognak még egyszer olyan ütős lemezt csinálni, mint a maga korában úttörő Exit Planet Dust (1995) vagy a zseniálisan összerakott és egybeszerkesztett második (Dig Your Own Hole - 1997). Mindegy is: ez az ötödik nagylemeznél amúgy sem szempont. A duó már vagy tizenhárom éve van a pályán, ilyenkor az is ünnep, ha telik még az invencióból egy hatvanperces, jó értelemben véve szórakoztató, elektronikus tánclemezre - a pionyírkodás amúgy is a kezdők kiváltsága.

A Chemical Brothers mindig is híres volt arról (is), hogy zenei inspirációi meglepően széleskörűek: ennek az eredménye most egy kellemesen eklektikus, mondhatni összegző szándékú album (nevezett Push the Button), mely egyszerre próbál hatni a fejre és a lábra - elvégre mégiscsak tánczenéről beszélünk.

Már a nyitószám, a Q-Tip (A Tribe Called Quest) vokáljától fűtött, arab zenei hangmintára épülő Galvanize is heves, a teljes testet megmozgató fiziológiai változásokra készteti a szervezetet. Az indításában a kilencvenes évek elejének rave-hangulatát idéző, s a régi bűntárs, a Charlatansból megismert Tim Burgess segédletével készült The Boxer rendes kis vokális downtempo-breakbeat, gusztusos hangmintákkal körítve, a Believe ehhez képest lüktető, négynegyedes, taposós tánczene, erős poszt-nyolcvanasévek beütéssel (vokál: Kele Okereke a Bloc Partyból), meg az electroclash-számokra oly jellemző sivító hangokkal.

A Hold Tight London amúgy jó herbertesen kezdődik, azután képbe kerülnek még a síró gitárok is - hozzá Anna Lynne varázslatos énekhangja: az eredmény jó kis nagyvárosi folkzene úgy 132 bpm-es alappal. Ha az előző számról a texasi cowboyok éves bálja, úgy a következőről (Come Insight) a nyolcvanas évek elejének newwave-diszkója juthat eszünkbe (az alkalmazott bassline alighanem a Police-féle Voicesból származik, ám a nagyközönség nyilván a White Linesból ismeri).

A dülöngélős diszkóhangulat később sem hagy alább (The Big Jump), de kapunk még alaposan kidolgozott hiphopot (Left Right - Answar Superstar dumájával) - ehhez képest a Close Your Eyes leplezetlen pszichedéliájával, a Shake Break Bounce viszont elegyes latin/roma/ragga-ritmikájával tüntet. A Marvo Ging mutáns countryblues-loopra épülő nosztalgikus bigbeat, míg a zárószám, a Surface to Air nyugodt savazgatással kezdődik, a folytatás meg mintha a kilencvenes évek elejének shoegazer-gitárpopját idézné, persze az obligát technoid alappal kiegészítve.

Az összbenyomás határozottan kellemes: a végeredmény egyszerre tanulságos és szórakoztató. Egy sok kitérővel megtoldott, képzeletbeli utazás az elektronikus tánczene bő két évtizedes (a Chemical Brothers által is erőteljesen formált) történetében - ahol a hatások sokfélesége ellenére a zeneanyag minden percén jól felismerhető Tom és Ed arany kezének nyoma.

zubor, -minek-

Virgin / EMI, 2005