Transrepro co.: asszociációk láncolata

Vágólapra másolva!
Mitől jó egy party? Van, akinek egy jó party kizárólag a jó zenén múlik, van, akinek számít a közönség, a büfé árai, a helyszín. Utóbbi nem csak abból áll, hogy lehet-e levegőt venni vagy hogy van-e ruhatár, éppen ezért, indítottuk el a vizuálbrigádokat bemutató sorozatunkat, amelynek következő szereplője a Transrepro co. vj-párosa.
Vágólapra másolva!

A vj-műfaj alapvetően improvizatív. A jó és gyakorlott vj-nek minden zenei műfajban - legyen az ambient, chill, triphop, vagy drumandbass, esetleg a még keményebb breakehouse, techno - tudnia kell érvényesülni. Nyilván a különféle zenék más és más képi világot indukálnak. Tehát míg a hiphop, a triphop filmes, szkreccselős jellegű projekciót kíván, addig a house és az egyéb szintetikus műfajok inkább animációközpontúak: vibráló, vagy pont ellenkezőleg, belassultabb képi világot sugallnak.

- Persze a magyarországi vetítősök közül nagyjából mindenkinek megvan a maga favorizált zenei műfaja. Ez egyszerűen így alakult ki. Nekünk a breakhouse, tech-house a kedvencünk, tehát erre építkezünk képileg is - világosít föl Sz. Dávid visual jockey, a Transrepro co. egyik tagja (aki társához. Sz. Andreához hasonlóan, nem kíván teljes nevén megjelenni). - Ezért fordulhatott elő, hogy amikor a Műcsarnokban csináltunk egy streatart-partyt és -kiállítást, akkor nem mi vetítettünk, hanem szóltunk a Csontrakéta csapatnak, mert a hiphophoz ők olyat tudnak, amilyet mi nem.

Van úgy, hogy előre fel kell készülni a bulira; ha mondjuk egy ezt megkívánó külföldi dj lép fel, vagy ha egy együttes vetítését kell megoldani. Ugyancsak egyértelmű, hogy adott esetben egy dark stílushoz olyan filmeket, animációkat kell összeszedni és legyártani, amelyek mondjuk fekete-fehérek, s így jobban követik és működtetik ezt a minimálvilágot. Egészen más képi világot követel meg egy nagyobb zenekari produkció, például a Dub Pistols, amelynek nemrég a Transrepro is vetíthetett; ez egy kicsit retrósabb irányvonal.

Minden élőben történik. A két számítógépet egy videókeverő köti össze; ezek adják az élő alkotáshoz a technikai hátteret. Az úgynevezett videoloopokat élőben adják be, effektezik és szkreccselik, valamint a számítógépek segítségével élőben generálódnak az animációk is.

Alapvetően számítógéppel megy a munka, egy állandóan bővíthető videókészlet segítségével. A vhs nem, a dvd is csak ritkán "segít be": a vj élőben, számítógépről szeret dolgozni. A számítógép videótára folyamatos föltöltés alatt áll, amikor csak ráér a csapat, leülnek a gépek elé, és animációkat készítenek, videókat digitalizálnak. Mert ha valaki elmegy egy partyra, és meg tudja mondani, hogy ki vetített, az azt jelenti, hogy bizonyos jellemző képek túl sűrűn ismétlődnek a formáció munkájában. Ezért kell állandóan bővíteni a tárat.