A Triplára várva

Vágólapra másolva!
A belvárosi folklór részét képező kocsmaturizmust kiválóan gyakorolhatjuk a hetedik kerületben. Különösen nyáron nyílik erre jó alkalom, amikor a lepukkant ingatlanok némelyikének belső udvarában vendéglátóegységre lelünk. November táján sem kell azonban kétségbe esni, egyik-másik ilyen szórakozóhely télisített, így túránk során eljuthatunk a Szimplától a Duplán és más helyeken át a Szimpla-kertig.
Vágólapra másolva!

Kellemes színfoltja a hetedik kerületnek a Szimpla-csoport. Idetartozik a Kertész utcai Szimpla és Dupla, illetve a Kazinczy utca 14. alatti Szimpla-kert. A péntek esti területbejárást kezdhetjük például a Duplában egy vacsival, rázúzhatunk egy felest, egy sört és egy kávét a Szimplában, majd még néhány hely érintésével (Fészek-Télikert, Sark, Szóda) landolhatunk a Szimpla-kertben.

A Dupla kisvendéglő házias konyhája az amerikait, a kínait és a pizzát megunókat csábítja. A két szakács, az őszülő Dodi és a huszonéves Dani felváltva forgatják a fakanalat, berhelik a platnit vagy hajtogatnak salátát. A kifőzde déltől este tizenegyig üzemel.

"A Szimpla underground kávézó, irodalmi estekkel, csütörtökönként dzsesszkoncertekkel, legtöbbször halk zenével" - így Kiss Attila, az egyik tulajdonos. Mindazonáltal mi inkább letegeznénk a helyet, kocsma ez, és nem is rossz. Három szintből áll: galéria, földszint és egy elég tágas pincehelyiség.

Forrás: [origo]Ahogy betoppanunk az egységbe, ülőhelyek és a bárpultnál tülekedő tömeg állja utunkat. Inkább lefele könyökölünk, ott sejtjük a nagyobb teret, és majdnem pont a csocsóra esünk rá. Az itteni asztal érdekessége, hogy a vörös középcsatárnak nincsen feje (fejetlen attakokat vezethetünk). Asztalok gyanánt megtaláljuk Singer kibelezett gépeit például.

"A Szimpla nevet egy számítógépes nyelvész barátunk segítségével találtuk meg. Kerestünk egy szót, amely könnyen megjegyezhető, és külföldiek számára is érthető. A gép pedig egyszerűen ezt dobta ki" - vezet be a névadás rejtelmeibe az üzletvezető. A másik két egység neve pedig ehhez igazodik, hogy ne feledjük a közös tűzhelyet.