Cirkusz begyorsult punkokkal - nyerj jegyet!

Vágólapra másolva!
Két crew, a dárenbézes Circus Maximus és a technós Speedpunks összefogásával, négy zenei stílussal és teremmel, illetve egy vadonatúj labirintushelyszínnel jött létre a Dungeon Trip party. Játssz velünk az ingyenjegyekért!
Vágólapra másolva!

Sokaknak emlékezetesek a budai vár alatti labirintusbulik, de újabban a Promontor-katakomba is befogad egyre több partyt. És most itt egy volt lőszerraktár is drum'n'bassel, technóval, goával és chillel. A Circus Maximus és a Speedpunks szervezőcsapatok összefogásával október tizenhatodikán többhelyszínes buli lesz Budafokon egy, a Magyar Néphadsereg által épített titkos lőszerraktárban.

A Circus Maximus első buliját még 2001 nyarán szervezte a Paradoxon klubban, nem túl népes közönség előtt, de annál nagyobb lelkesedéssel. Ebben az évben igazán underground körülmények jellemezték a csapat megmozdulásait, azonban az egy-két külvárosi és budaörsi party egyre több arcot vonzott. 2002-ben kezdték el Wicked Twister sorozatukat, aztán az akkori Supersonic Technikumban, a tököli repülőtéren, a Sakáltanyában és a Club Tunnelben is sikerrel rendeztek, leginkább dnb-bulikat.

Legutóbbi kiemelkedő teljesítményük a tököli Dieselboy-buli volt. Három saját lemezlovásszal bír a csapat: Sp-vel, Scinetyckel, illetve Axellel. Sp és testvére, Scinetyc már hét éve töri az ütemeket, a Circus Maximusszal pedig több mint két éve dolgoznak együtt. Zenéjüket leginkább a a dramaba technoid vonala jellemzi. Axel a kezdetektől igazgatja a crew ügyeit és általában fel is lép a saját szervezésű estéken.

A Speedpunks alapítója Ufi, aki 1996 óta szervez bulikat, de igazán '98-ban indult be, amikor a Supersonic Technikumban rezidens lett. Mindig is a techno és a techtrance áll hozzá a legközelebb, s rövid időn belül elindította saját projektjét, a Para Partyt. 2003 tavaszán megalapította a Speedpunksot, azzal a céllal, hogy fiatal lemezlovasokat segítse pályájukon. Később ötször is játszott az etyeki partykon, többször a Budapest Parádén, a Szigeten, de volt a Fáklya klub rezidense is. 2001-től a Kashmir rezidense, de lépett már föl Németországban, illetve Horvátországban is.

A Speedpunks másik fő alakja Acid Fx, aki szintén a Technikumban kezdett az Acid Faces liveact tagjaként. Eleinte acidhouse-zal és minimállal operált, később a techno felé sodródott. A Kashmirhoz mind szervezőként, mind előadóként köthető, de többször játszott Törökbálinton, etyeki partykon és vidámparkos bulikon is. 2004-ben a Recreation és a Cybernetech Partyk állandó lemezlovasa.