Oscar-jelöltek: Tony Gilroy (Michael Clayton)

Vágólapra másolva!
Korábbi jelölései/díjai: Az idei rendezői mezőny egyébként is relatíve fiatalos, de Gilroy az egyetlen elsőfilmes a legjobb ötben. A Coen testvérekhez és Paul Thomas Andersonhoz hasonlóan ő is duplajelölt a film forgatókönyvéért is. Korábbi írói munkássága csúcspontját a Bourne-trilógia jelenti, de az sem túl meglepő, hogy a Michael Clayton-hoz hasonló témájú Az ördög ügyvédjé-t is ő jegyzi.Idei győzelme mellett szól: Semmi. Nagyon szerették a filmet, úgy tűnik, de a 7 jelölésből valószínűleg egyet sem tudnak majd szoborra váltani.Ellene szól: Elsőfilmes, a film inkább krimi, mint dráma, leginkább pedig az, hogy iszonyatosan kemény a konkurencia.Ő mondta: "Egy ideig regényírói és zenei karrierről álmodoztam, majd elegem lett és azt gondoltam, hogy ez nevetséges. Ki fogok ebből lábalni, írok gyorsan egy forgatókönyvet és meggazdagszom. Majd 5 évig pincérkedtem, mire sikerült összerakni azt a bizonyos forgatókönyvet."Néznivaló: Interjú Gilroy-jal a Michael Clayton-rólGyőzelmi esélyei: 2%
Vágólapra másolva!