A Centrum elégedetlen a részvétellel

Vágólapra másolva!
Bár a választásokon való részvétel aránya 5-6 százalékkal meghaladja a négy évvel ezelőttit, ezzel mégsem lehetünk elégedettek, a választói hajlandóság ugyanis messze elmarad a nyugat-európai országokétól - nyilatkozta Droppa György, a Centrum párt főpolgármesterjelöltje az MTI-nek vasárnap este.
Vágólapra másolva!

Reményét fejezte ki, hogy a választások sokszínűséget eredményeznek az önkormányzatokban és ebben a Centrumnak is lesz helye. Droppa György szerint amennyiben az önkormányzatokban is két politikai pólus válik meghatározóvá, az visszalépést eredményezne a demokráciában. Hozzátette: a vasárnap mindenképpen jó nap, hiszen az ír népszavazás pozitív eredménye hosszú távon meghatározza Magyarország jövőjét.