Orbán: Budapest a megfelelő város a 2024-es olimpiára

Orbán Viktor; BACH, Thomas
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 20. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke (b) egy olimpiai fáklyát ajándékoz Orbán Viktor miniszterelnöknek az államalapítás ünnepe alkalmából rendezett ünnepségen a riói Magyar Házban 2016. augusztus 19-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor szerint Budapest a megfelelő város, megfelelő koncepcióval, a megfelelő időben ahhoz, hogy 2024-ben házigazdája legyen a nyári olimpiának. A miniszterelnök a riói olimpiára felépített Magyar Ház tegnap megrendezett augusztus 20-i ünnepségen beszélt erről.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a beszédét azzal kezdte, hogy kicsit furcsán érzi magát, mert sosem gondolta volna, hogy Rio de Janeiróban, egy talpalatnyi Magyarországon ünnepelheti majd Szent István ünnepét. Mint mondta, különösen nagyszerű, hogy az olimpia idejére esik az ünnep, hiszen a XX. században számtalanszor, mikor a nehéz időkben a magyarok az identitásukat keresték és a túlélésért küzdöttek, az egyetlen örömüket a sportsikerekben találták meg. A magyarok csak a sportpályán mutathatták meg eltökéltségüket, és ott láthatták az ország zászlaját magasan lobogni.

Orbán Viktor szerint jelképes, hogy itt, Rióban ünnepelhet,

ahol az olimpiai mozgalom is lefektette új irányvonalát, és a magyarok, akik az egyik kezdeményezői voltak ennek az új irányelvnek, most az egész világnak megmutathatják tehetségüket, bátorságukat és elszántságukat, illetve a magyar nemzet szépségét.

Orbán Viktor miniszterelnök, Thomas Bach, a NOB elnöke, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a NOB tagja, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Fürjes Balázs a Magyar Házban Forrás: MTI/Illyés Tibor

Jó helyen, jó időben

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Budapest azért a megfelelő város a 2024-es olimpia megrendezésére, mert az ezzel járó fejlesztések után igazi XXI. századi körülmények fogadnák a szurkolókat. Elmondta, hogy két zónában 27 versenyhelyszín lenne, amelyek a belvárostól maximum hat kilométerre helyezkednének el, és a magyar lakosság kilencven százalékának nagyjából kilencven perc alatt elérhető lenne minden versenyhelyszín. A tervek szerint az egész főváros egy nagy olimpia parkként funkcionálna, ezáltal pedig az egész olimpia egy hatalmas sportfesztivál lenne.

Orbán Viktor elmondta, hogy a budapesti rendezés az olimpiai mozgalomnak is új alapot adna, hiszen

ez lehetne az első igazi közép-európai olimpia.

Ráadásul, ha egy közepes méretű város közepes költségvetéssel megrendezhetné a játékokat, akkor a hasonló méretű városok is reménykedhetnének a jövőben.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy jó időben kapná meg Budapest a lehetőséget, hiszen alig három évtizede lesz annak, hogy Magyarország megszabadult az önkényuralomtól.

Gratuláltak a pályázathoz

Az eseményen részt vett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is, aki elmondta, hogy

Magyarország ugyan népességét tekintve kicsi, de a sportban, illetve annak menedzselésében óriás.

Thomas Bach külön gratulált Gyurta Dánielnek, akit beválasztottak a NOB sportolói bizottságába. Szerinte az is a magyar sport erejét és népszerűségét mutatja, hogy a Londonban 200 méter mellen olimpiai bajnok Gyurtára közel tízszer annyian szavaztak (1469), mint ahány magyar sportoló (160) részt vesz a játékokon.

Thomas Bach olimpiai fáklyát ajándékoz Orbán Viktornak Forrás: MTI/Illyés Tibor

A NOB elnöke az ünnepségen - melyen rajta kívül a szervezet számos más tagja is részt vett -

gratulált a 2024-es magyar pályázat prezentációjához.

Azt mondta, a magyarok megértették, hogy miről is szól a gazdaságos rendezést előtérbe helyező Agenda 2020 program. A beszéd végén Thomas Bach a hivatalos riói olimpiai fáklyát ajándékozta Orbán Viktornak.

Budapest mellett Los Angeles, Párizs és Róma verseng a 2024-es rendezésért, a NOB 2017 szeptemberében dönt a helyszínről.