Vágólapra másolva!
Egy 39 éves milánói nőt választott elnökévé az olasz magánnyomozók legjelentősebb szervezete a hétvégén.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Forrás: EPA

A Federpol elnevezésű szervezet Riminiben tartott közgyűlésén Laura Giulianit, egy nyomozóiroda tulajdonosát választották meg, s ő az első nő ebben a tisztségben. Giuliani, akinek már édesapja is magánnyomozó volt, kijelentette: elnökként mindent el kíván követni, hogy a parlament ne hozzon olyan törvényeket, amelyek akadályoznák a detektívek munkáját.

Újságírók kérdéseire válaszolva elmondta: téves az a sajtóban terjesztett kép, amely szerint a magánnyomozók főleg a házastársi hűtlenség eseteivel foglalkoznak. "Manapság elsősorban bizonyítékokat gyűjtünk, amelyeket aztán az ügyvédek a bíróságok elé terjesztenek magánjogi és büntetőperekben, gazdasági hírszerzéssel és ipari kémelhárítással foglalkozunk. A családi ügyek ugyan munkánk jelentős részét teszik ki, de már csak ritkábban azt kutatjuk, ki hogyan hűtlenkedik, hanem például arra keresünk bizonyítékokat, hogy a két szülő közül melyik alkalmas vagy nem alkalmas a közös gyerek nevelésére" - fejtegette Giuliani.

Ajánlat:

Mégis lesz nyár!
Hízlal a teljes panzió
Cicciolina újra vetkőzik
180 millió - elvesztett szelvénnyel
Leleplezték a csimpánz-casanovát