Vágólapra másolva!
Két szint, hangulatos félhomály, az objektum előtt pedig piros napernyők alatt lehet örülni a sörnapnak. A Ráday utca egyik legészakibb, ezáltal igen marginális pontja ez a kényelmes, szövetbevonatú székes, kiülős résszel rendelkező üzemegység.
Vágólapra másolva!

A lokál kétszintes, vasárnap, hétfőn és kedden sörnapot tartanak, ekkor értelemszerűen a maláta-nedűk lényegesen olcsóbbak. Ekkor a Stellát 520 helyett 240-ért csapolják, ami szerfelett megnyugtató ár Pest ezen részén. Élőzene nincs, de muzsika persze akad - cédék és rádiócsatornák váltakoznak. Az egyik tulaj szerint főképp a Bacardi Breezer-re cuppant rá a közönség, egy ilyen itóka 580 forintot kóstál.

- Tavaly voltak hangosabb bulik, de idén már nem lehet ugrálni. Este fél tizenkettőkor legkésőbb le kell zárni a kiülős részt, ezt szigorúan be kell tartani. Kissé perifériára szorultunk, sokan el sem jönnek idáig, hamarabb leülnek, ha a Kálvin tér felől ballagnak befelé - válaszolt kérdésünkre az üzemeltető. A szomszédos pizzeriával kooperálva lehet salátát és pizzát rendelni, amúgy melegszendvicset majszolhat a vendég.