Vágólapra másolva!
Az üzemegység egy hatalmas ponyva alatt bújik meg, amely eső esetén kiváló védettséget nyújt, ám tikkasztó kánikulában, minimális szélmozgás esetén nem igazán adekvát.
Vágólapra másolva!

A gigászi, kétkezes zsíroskenyerekről elhíresült Római-parti üzemegység külön reggeli menüvel is rendelkezik. A korai órákban nem csak a kínai néphadseregnek is elegendő zsíros deszkákat falhat fel az éhes vendég, hanem különböző rántotta-kombinációk közül is választhat. Déltől persze frissensültek is vannak, amit a látogató egy jófajta, hideg Stellával öblíthet le, 330 forintért. Csapolt is van persze, kétféle, 280 és 400 forintot kóstálnak.

A Bíbic két részből áll, a cirkuszi ponyva alatt terpeszkedő központhoz még tartozik egy közvetlenül a víz mellett elnyúló kiülős rész: mikor mi teszteltük a helyet, épp két, ötven feletti, de még a delírium tremens előtti úr poharazott végtelen elszántsággal, blazírt, de legalábbis ál-unott arccal mustrálgatván a fel-alá korzózó tinédzserlányokat.