Befelé forduló ember írása

Vágólapra másolva!
Grafológusaink várják, hogy beküldd nekik írásodat, amelynek alapján elkészítik rövid jellemrajzodat. Konkrét kérdéseket is feltehetsz nekik, például párkapcsolati, munkahelyi vagy akár pályaválasztási témákban is.
Vágólapra másolva!

Kedves Olvasó!

Gondolkodásában az analizálás a domináns, de a részletekből képes szintézist létrehozni. Humán- és a reálterületek, illetve az elmélet és a gyakorlat azonos mértékben érdeklik. Áttekintőképessége, nyitottsága révén jól kiismeri magát új helyzetekben is. Elsősorban másoknak is fontos információkat közvetít, személyeseket kevésbé.

Inkább befelé forduló ember, a másokkal való kapcsolat iránti igénye kissé változó mértékű. Előfordul, hogy, bár a közösségben jelen van, belül nagyobb távolságot tart.

Érzelmi megnyilvánulásai természetesek, bár elég jól kontrolláltak. Sokszor mélyen érintik a körülötte történő dolgok. Hol jól érzi magát a bőrében, hol a külső-belső nyomás nagyon erősen hat rá, de megvan benne az egészséges önvédelem. A fejlődésre törekvés egyaránt jelen van az intellektuális és a gyakorlati területeken; erősek az anyagi - ösztönös mozgatóerők is. Reálisan látja önmagát, de kifelé keményebbnek mutatkozik, mint amilyen valójában. Energiakészlete életkorának megfelelő, de aktuálisan meglehetősen fáradt.

Munkájában szüksége van egy "rávezető" időre. Tudását tudja alkalmazni munkája során, bár vannak olyan szellemi tartalékai, amelyeket nem használ ki a gyakorlati életben. Önálló ember, egyedül is, csoportban is megállja a helyét.

Nemes Antónia
grafológus szakértő